Gyurcsány pártjába igazolt át a momentumos pártszédelgő polgármester

2022. december 16. 11:34

Juhász Béla Róbertnek a DK már a negyedik pártja.

2022. december 16. 11:34
null

„Komoly döntésre jutottam. A DK.-ban folytatom”jelentette be Facebook-bejegyzésben Juhász Béla Róbert, aki egyébként nem először vált pártot, volt már MDF-es és az Együttben is politizált.  A politikus saját állítása szerint a Magyarországon tapasztalt szegénység miatt csatlakozott a Gyurcsány-párthoz „Soha ennyi mostoha sorsot, ennyi ember szenvedést, ekkora szegénységet nem láttam.”

– összegzi a döntését Sződliget polgármestere.

„Büszke vagyok arra, hogy a Demokratikus Koalíció tagjaként részese leszek ennek a változásnak és aktív szerepet vállalhatok a NER rendszerének lebontásában, ami ma Magyarország és a magyar társadalom legfontosabb érdeke” – zárta posztját Juhász.

Gyurcsány ölelése másokat is vonz

Azonban nem Juhász Béla Róbert az első, aki Gyurcsányhoz gravitált a választás óta. December elején jelentette be Buzinkay György, hogy otthagyja a Momentumot, és a DK-nál folytatja. Ő nyers kritikát is megfogalmazott a Momentummal kapcsolatban:

A Momentum identitást vesztett, nem hiszek abban a jobbratolódásban, amerre a párt most tart.

A párt közleménye azonban arra enged következtetni, hogy pozíciókon történő marakodás miatt mehetett át a DK-hoz Buzinkay, a közlemény szerint „Buzinkay azután döntött így, mert a Momentum vezetése és szentendrei alapszervezete világossá tette számára: nem tudnak ígéretet tenni arra, hogy a Momentum őt indítja újra abban a szentendrei választókerületben 2026-ban, ahol 2022-ben is vereséget szenvedett”.

Nyitókép: Juhász Béla Róbert Facebook-oldala

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. december 16. 21:06
Mondanám, hogy a hollandoknál ugye a turistának illik minden bordélyt kipróbálni. De mivel ugye van olyan is, aki a Fideszben kezdte, vagy ott is volt az MDF után, ezért mást mondok: minden sörőzőt ki kell próbálni! Ahány matek tétel van.
KBA98
2022. december 16. 17:25
Kuka a kukához, csak a 60 literest benyeli a 100 literes!
Micmac
2022. december 16. 17:05
A sződligeti kaméleon - ahogy mifelénk nevezik Bélát.
LancelotDuLac
2022. december 16. 16:42
akárcsak a fidesz udvari bohóca Volner xDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!