Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Nem akarják „összepártozni” magukat, de az MSZP-től csenték újabb ötletüket a tanártüntetés szervezői

2023. január 02. 21:00

A szocialisták éhségmenetét koppintják a Tudás Menetével. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szervezetének alelnöke Komjáthi Imre MSZP-társelnökének hálálkodott közösségi oldalán.

2023. január 02. 21:00
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Az MSZP korábban szervezett úgynevezett „Éhségmenetet”, mely során Miskolcról vonultak egészen Budapestig, hogy a szegény sorsú honfitársainkkal tüntessenek a jobb megélhetésért. Egyik alkalommal Simon Gábor egykori szocialista elnökhelyettes is velük menetelt, még mielőtt kiderült, hogy százmilliókat parkoltatott gyanús módon külföldi bankszámlákon.

Komjáthi Imre, az MSZP jelenlegi társelnöke Facebook-oldalára tette ki, egy újságíró azt kérdezte tőle, hogy az ő megmozdulásuknak mi köze és milyen a viszonya a hétfőn induló „tudásmenethez”. Az újév első tanármegmozdulásának célja, hogy a borsodi megyeszékhelyről hat nap alatt Budapestre vigyék a közoktatásban dolgozók üzenetét a döntéshozókhoz. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Az MSZP-s pártvezető posztja alá érkezett egy érdekes komment is, Totyik Tamás is hozzászólt, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elismerte, hogy az ötlet a szocialistáktól érkezett.

– írta Totyik, mire Komjáthi annyit válaszolt, hogy mindenkit arra buzdít, hogy támogassa az ellenzéki pedagógusokat a plagizálásban. 

A mostani megmozdulás egyik főszereplő-főszervezője az elmaradhatatlan noÁr mozgalom, ám ott vannak mellettük még a Tanítanék és a Pedagógusok Szakszervezete is. „Januárban a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig fogunk vonulni, oda ahol ősszel kirúgták az első öt tanárt! A nagyjából 180 kilométeres távot 6 nap alatt fogjuk megtenni” – hirdették az eseményt a Facebookon.

A szervezők terve az, hogy délutánonként fórumokat és beszélgetéseket szerveznek, szombat délután pedig majd Budapesten tartanak egy újabb tüntetést. Jelentkezni is lehet hozzájuk, amihez a noÁr honlapját adták meg. 

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Annalili
2023. január 03. 06:14
Napi 30 km egy gyakorlott túrázónak lehet meg se kottyan...itt azért a 3.nap már erős lesz...nemigen lesz a 8 óra gyaloglás után beszélgetni kedvük.
Válasz erre
2
0
péterx
2023. január 03. 05:34
Lejárt lemez.
Válasz erre
2
0
Drágha Márió
2023. január 02. 21:56
Totyik (eredeti vezeték neve Tocsik, csak Márti néni lebukása után változtatta meg) elvtárs országos lázadást szeretne szítani,de csak az idejét pocsékolja...
Válasz erre
2
0
Nagy Pál
2023. január 02. 21:53
Csenhették volna az ötletet a gagyi Békamenetből is, csak ahhoz kellett volna busz, kivezényelt közalkalmazott, napidíj, étkezés, hazafelé ivászat - ahogy ez már fideszéknél illik... De csak hörögjetek. Ezek a pedagógusok éppen azért gyalogolnak, hogy a gyerekeitek/unokáitok ne legyenek olyn fideszidióták mint ti!
Válasz erre
0
11
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!