A klímaváltozás a mezőgazdaságban is érezteti a hatását: egyre jobban hódít az angol pezsgő
Egyre több a díjnyertes, kiváló minőségű angol pezsgő.
Több család is meghívást kapott a Sándor-palotába.
Farkas András operaénekes is a meghívottak között volt, ám ő nem először találkozott magyar államfővel: első alkalommal még Áder János elnöki időszaka alatt volt jelen egy vezetői ünnepségen, ahol a bajor miniszterelnök vett át magyar elnöki kitüntetést, másodjára pedig akkor járt a Sándor-palotában, amikor Novák Katalin egyetemi tanári kinevezéseket adott át.
Az első alkalommal a német himnuszt énekelte, a másodikon pedig a magyart. Farkas András feleségével, Antal Szabinával és újszülött gyermekükkel azon családok között kaptak meghívást, akik részt vehettek az államfővel közösen az óév búcsúztatásán, illetve az új év köszöntésén.
Volt köztük hatgyermekes család és nagyszülői pár is tizenkét unokával, mi pedig a kisfiunkkal mentünk, aki január 2-án lesz négy hónapos. Ő volt az elnöki hivatal legfiatalabb meghívottja – mondta el a Metropolnak Farkas András, aki nagyon megtisztelőnek érezte a felkérést.
Farkas azt is elmesélte, hogy az államfői beszéd alatt a kisfia belesírt a felvételbe, ezért el kellett altatni a gyermeket, mindezt pedig Novák Katalin nagy türelemmel várta ki.
Mindez annak is köszönhető, hogy Novák Katalin abszolút családbarát, és tisztában van a gyermekvállalás fontosságán kívül annak nehézségeivel is”
– fogalmazott.
Fotó: Facebook