Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

„Vége. A Jobbiknak mindenképp” – olvasható Molnár Enikő bejegyzésében.

„Hiába hívott össze országos kongresszust a Jobbik, az érdeklődés hiányában elmaradt” – olvasható a párt korábbi kabinetfőnökének Facebook-bejegyzésében. Molnár Enikő szerint Jakab Péter megpuccsolása után már egy kongresszus összehívására sem képes a Jobbik,
– fogalmazott. A posztból kiderül: a találkozót december 17-re tervezték, a meghívókat pedig már a hónap elején kiküldték.

„Vége. A Jobbiknak mindenképp. A párt politikusai ellenben, Gyöngyösivel az élen még lehetnek nagykövetek. Persze csak ha elődeikhez, Volnerhez meg Bencsikhez hasonlóan jól szolgálják a Fideszt. Egyelőre jó úton haladnak a diplomata karrier felé” – olvasható a bejegyzésben.
Nyitókép:Facebook