Novák Katalin a diplomáciai előírásoknak megfelelően mondta le a pozsonyi látogatást

2023. január 03. 07:29

Szó sincs „diplomáciai bénázásról”, ahogy azt a balliberális sajtó hangoztatta. Mutatjuk a tényeket.

2023. január 03. 07:29
null

„Köszönöm szívélyes meghívását a január 1-i jubileumi évfordulóra, egyben sajnálatomat kívánom kifejezni, hogy azon nem lesz alkalmam személyesen részt venni” – olvasható Novák Katalin köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek címzett, a Magyar Nemzet birtokába jutott levelében. A lap emlékeztetett: Zuzana Caputová a Szlovák Köztársaság megalakulása január 1-jei harmincadik évfordulójának megünneplésére hívta meg Novák Katalint, ám a magyar köztársasági elnök hivatali elfoglaltságaira hivatkozva, a diplomáciai előírásoknak megfelelően mondta le a pozsonyi látogatást, tehát nem „diplomáciai bénázás” történt, mint azt a teljes balliberális magyar sajtó hétfőn hangoztatta.

Hozzátették:

a 30. évfordulója apropóján megrendezett ünnepségen. Ezen részt vett Milos Zeman cseh, Alexander Van der Bellen osztrák és Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke és Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes is, írják.

Bár maga a Napunk is elismeri, hogy Novák Katalin „január elsejei programjáról nincs nyilvános információ, így nem lehet tudni, mi miatt nem tudott eleget tenni Caputová meghívásának”, a címadással mégis azt sejteti, hogy diplomáciai hibát követett el a magyar köztársasági elnök. „Rossz szándék nélküli diplomáciai bénázás lehetett, hogy Novák Katalin nem jött el Szlovákia 30. szülinapjának ünnepségére” – szól a Napunk cikkének címe. A Napunk hivatkozik a Pravda című szlovák lap spekulációjára is, miszerint Novák Katalin a meghívás el nem fogadásával közvetve a szlovák államisághoz fűződő hozzáállását fejezhette ki, írja a Magyar Nemzet.

Ezt éppen a lap birtokába jutott köztársasági elnöki levél cáfolja meg. Szlovákia az elmúlt harminc évben „mindvégig Magyarország szövetségese és stratégiai partnere volt, és mi, magyarok így is tekintünk Önökre, északi szomszédunkra. Örömmel tölt el, hogy az elmúlt harminc évben országaink között rendkívül intenzív együttműködés valósult meg európai, regionális és bilaterális szinten egyaránt. A mostani nehéz helyzetben

hiszen a szomszédságunkban háború zajlik, és soha ennyi kihívással nem kellett még szembenéznünk” – írja Novák Katalin.

Hangsúlyozták: a levélből az is kiderül, hogy

„Megelégedéssel emlékszem vissza szeptemberi pozsonyi találkozónkra és arra a konstruktív megbeszélésünkre, amelyen közös ügyeinket vettük sorra. Biztosíthatom Elnök asszonyt arról, hogy a jövőben is partnere leszek minden olyan kérdésben, mely előre viszi a két ország és a visegrádi négyek együttműködését” – olvasható a Magyar Nemzet által közzétett levélben.

MTI/Bruzák Noémi

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Foldes imre
2023. január 04. 13:24
Nem kell a tótokkal bratyizni ahhoz , hogy egy esetleges revízió megtörténjen. Ez nem a szlovákoktól függ .. Ha az összes szlovák úgy döntene egy népszavazáson, hogy csatlakozna Magyarországhoz, ez akkor is a a nagyhatalmak engedélyével történhetne csak. Aki revíziós álmokat dédelget , annak a sikerhez nagyhatalmi seggeket kell nyalogatnia.. (A magyar ehhez nem ért. Érdes a nyelve...) Lakossági arányok , meg nemzetiségi kérdések Sztálin óta nem kérdések.. ( de előtte sem voltak azok.. )
clakatos
2023. január 04. 12:00
A baki; Az Elnök asszony elmegy s mond egy köszöntőt....mondjuk kezdi az előzményekkel amikor 1920 ban Magyarország északi részét Csehországhoz csatolták, szívünk csakúgy repesett... várjunk nem jó akkor mikor 39 ben visszatért a felvidék déli része s a fiatal Szlovákia megteszi első önálló lépéseit ...várjunk ez se jó ...akkor amikor 30 éve megalakul újra Szlovákia s a barátság jegyében játszunk egy focit Pozsonyban ahol símaszkos Szlovák rendőrök brutálisan megverik a Magyar szurkolókat...várjunk nem jó akkor Dunaszerdahely ismétlés ......várjunk nem jó.... A Magyar külügy már évekkel ezelőtt rögzítette Magyar diplomatának nincs mit keresnie ilyen rendezvényen ...gratuláció, isten éltessen mindenkit, csak így tovább és full stop ahogy a Spanyol mondja.S a végére az Orosz illetve a Török megszállás közt az volt a nagy különbség, hogy a Törökök nem ünnepeltették velünk Mohácsot.
zsolti123
2023. január 03. 21:32
Katalin erre is emlékezhetett: "Sólyom Lászlót kitiltották! Szlovákia nem engedi be területére Sólyom László magyar államfőt - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök " https://www.bumm.sk/archivum/2009/08/21/32574_szoboravatas-kepek-solyom-laszlot-nem-engedtek-be-az-orszagba
Kecskee
2023. január 03. 14:35
Olyanok mint valami durcizó óvodások...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!