Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, 44 milliárd forintnyi rezsikompenzációról született döntés hétfőn, a kormány ezzel segíti ki a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat. Budapesti kerületek is kapnak ebből a „keretből”, összesen 8 milliárdot. Csakhogy nem mindegyik: egyes DK-s városvezetők és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester ugyanis nem ültek tárgyalóasztalhoz.
Mint azt az Index megtudta, Ferencváros már a tárgyalás feltételéül szabott adategyeztetésben sem vett részt, így a Baranyi Krisztina-féle IX. kerület eleve kiesett a „támogatható körből”. A Gyurcsány-párti polgármesterek (Kiss László [III. kerület], László Imre [XI. kerület], Cserdiné Németh Angéla [XV. kerület], Szaniszló Sándor [XVIII. kerület]), valamint az exmomentumos, de immár ugyancsak a DK-val szimpatizáló Déri Tibor (IV. kerület) pedig nem mentek el az egyeztetésre. Az érintettek később közölték, perelnek.