Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A kormányfő arra kéri a pedagógusokat, válasszák a tiltakozás törvényes formáit.

„Olyat még nem láttam az elmúlt harminc évben, hogy nyílt törvénysértésre szólítja fel az Akadémia a kormányt” – fogalmazott Orbán Viktor a tanársztrájkkal kapcsolatban az év utolsó Kormányinfóján.
„Magyarországon a tiltakozásnak megvannak a törvényes formái. Németországban például nem sztrájkolhatnának.

Ha nem így tesznek, akkor nem tehetnek mást az állam vezetői, hogy az ilyenkor szabályos szokásokat előveszik, és ezeket érvényesítik. Az állami alkalmazottakkal be kell tartatni a törvényeket” – szögezte le a kormányfő.
Orbán Viktor elmondta, hogy a pedagógusok oldalán áll. Az első foglalkozási csoport, akinek bért emeltek a válság után, az a tanári kar volt – tette hozzá. „Azt kérem mindenkitől, hogy ha nem értenek egyet egy politikai, szakmai irányvonallal, akkor a tiltakozások törvényes formáit válasszák” – fogalmazott a kormányfő.
Fotó: Facebook