Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

A főpolgármester szerint Kendernayval a budapestiek csak jól járhatnak.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán jelentette be, hogy Kendernay János a főváros új városdiplomáciai vezetője. A főpolgármester szerint a 2019-es önkormányzati választás után Budapest visszaszerezte a tekintélyét a nemzetközi partnerei előtt.
Ennek elérésben kulcsszerepe volt Korányi Dávidnak, aki november végéig vezette a főváros diplomáciai munkáját”
– írta Karácsony, aki megköszönte Korányi munkáját.

A főpolgármester bejelentette, hogy az LMP volt társelnökét kérte fel a feladatra, hiszen „jó és elismert tárgyalópartnerként, széles nemzetközi kapcsolataival Budapest, a budapestiek csak jól járhatnak”.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt