Hozzátette:nem jelölt, hanem támogatott jelölt szeretne lenni. Mint elmondta, ez arra adott stratégia, hogy egy napon lesznek az önkormányzati és az EP-választások, ahol feltehetőleg egymással versengő ellenzéki listák lesznek.
„Ez felvet egy csomó problémát, amire választ kell adni. Az egyik válasz az, hogy a pártokat úgyis ez érdekli elsősorban, itt akarják megvívni a belső küzdelmeiket, ami nem biztos, hogy az ellenzék belső dinamizmusa és 2026 szempontjából katasztrófa. Nem gondolom az, hogy ez egy rossz dolog, de megvan ennek az ára. Ennek az árát azonban én nem akarom megfizetni” – ecsetelte Karácsony. Szerinte úgy lehet megoldani a helyzetet, ha az önkormányzati választás a településekről szól. Kiderült azonban, hogy még nincs végső döntés, és pártokon belül is „morfondíroznak” még a stratégiáról.