Korábban már volt hasonló konfliktus
A Mandiner információja szerint a DK felhördülésénak az volt a konkrét kiváltó oka, hogy elígérték a pozíciót a saját emberüknek, ám az ő pályázatát is érvénytelennek minősítette a bizottság a hivatal előterjesztése alapján. S hatalmas presztízsveszteséget jelentene számukra, ha a legerősebb ellenzéki pártként nem tudnák keresztülverni az akaratukat. Az Állatkert ugyan a DK-s Bősz Anett főpolgármester-helyetteshez tartozik, ő kisebbségben maradt a bíráló bizottságban. Azt viszont Gyurcsányék különösen nehezen viselnék el, hogy az ő emberük helyett Karácsonyé legyen a főigazgató, aki egyébként nem más, mint az Állatkert szóvivője, Hanga Zoltán.
Bősz egyébként azt nyilatkozta a Népszavának, hogy „a munkatársaimmal kifejezetten figyeltünk arra, hogy minél több jelöltet győzzünk meg az indulásról. Mindenkit igyekeztem biztatni, mondván, hogy amíg én leszek a főpolgármester-helyettes, nem lesz olyan, hogy egyvalakire rábökünk és kinevezzük pályázat ide vagy oda”.