Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Az államtitkár azt mondta: legyen reményünk, hogy a 2023-as évet a kialkudott béke határozza majd meg eltévedt rakéták helyett.

Nagy reményekről és új lapokról beszélt legutóbbi parlamenti felszólalásában a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Dömötör Csaba kijelentette, hogy nagy reményük, hogy
„az új év új lapokat is hoz majd”.
„Először is abban, hogy Brüsszelnek nemcsak belátása, hanem kellő ereje is lesz ahhoz, hogy jobban figyelembe vegye, hogy mi jó Európának és mi nem” – húzta alá az államtitkár.

Majd azzal folytatta, hogy „nagy reményünk az is, hogy a hazai ellenzéknek, a baloldalnak lesz ereje leválni a külföldi elvárásokról, a dollárinfúzióról”.
Dömötör Csaba gondolatait végül azzal zárta: „végül legyen reményünk arra, hogy a 2023-as évet a nem várt rakéták helyett inkább
a béketárgyalásokon kialkudott béke határozza majd meg.”
Az államtitkár vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó