A 24.hu felhívta Baranyi Krisztinát, hogy reagáljon erre. A polgármester azt mondta: Kárász Róbert hazudik. Az ATV pedig a portál kérdésére úgy válaszolt: „Kárász Róbert az ATV engedélye nélkül kommentált a Facebookon, és mivel a leírtak nem tükrözték a valóságot, a csatorna arra kérte, hogy törölje a megjegyzését.”
Mindezek után lapunk megkereste az ATV-nél felmondási idejét töltő Kárászt. „Az én lelkiismeretem ezer százalékosan tiszta! A mai napig ott cseng a fülemben, ahogy Baranyi utólag szóvá teszi a futólagos találkozást és felismerést a Pesti Srácok kérdezőjével! Sajnos gellert kapott ez az ügy. Az egész már nem arról szól, hogy a polgármester miért nem válaszolt az ominózus műsorban, illetve hogy ki újságíró vagy ki propagandista” – fogalmazott Kárász.
Nyilatkozatában a távozó műsorvezető aláhúzta: „Ez számomra immár becsületbeli ügy. Ezért jeleztem a csatorna vezetésének, hogy a maradék két hetet már nem viszem végig, többet ott nem vezetek műsort. A bizalom megbicsaklott, én azonban tartom magam az igazamhoz”.
Határozatlan időre a közösségi médiából is távozik