Magyarország Kormánya tárgyalásai során elérte, hogy az iparűzési adót beszámítsák a globális minimumadóba, ami azt jelenti, hogy megmaradhat a helyi iparűzési adó. Ezzel a magyar önkormányzatok legfőbb saját bevételi forrását sikerült megvédeni. Köszönet érte minden kormánytagnak és közszolgának, akik részt vettek a tárgyalásokban és elérték ezt a fontos sikert.
Fontos eredmény ez minden településnek. Fehérvárnak pedig különösen, hiszen éves szinten több mint húszmilliárd forint volt a tét! Köszönet az Európai Uniós döntéshozóinak is, hogy elfogadták ezt a fontos, magyar önkormányzatokat érintő szempontot.”
Nyitókép: Földházi Árpád