Meglehetősen sajátosan jellemezte a Momentum vezető politikusait az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tompos Márton. A párt szóvivője a legújabb akciójukról, az Igazság kiállításról beszélt, amelyet négy városban, Budapesten Egerben, Szegeden és Debrecenben tartanak, de később más településekre is elveszik az anyagot. A plakátokra egyébként a volt elnök, Donáth Anna kultikus mondatait írták, amely a politikus szerint a Fidesz hazugságkampányára – bombás plakátok, nemzeti kommunikáció – reagál.
Donáthnak kell gatyába rázni a pártot?
Ekkor Szöllősi Györgyi műsorvezető felvetette, miért Donáth Anna igazságkampánya, hiszen más is írt hasonló gondolatokat a Momentumból. Majd azt mondta, két hete beszélt Bedő Dávid frakcióvezetőhelyettessel azokról a sajtóhírekről, hogy Donáth Anna visszatér és tőle várják, hogy gatyába rázza a pártot, a mostani pártelnök igazából „beugrós”. Ez a plakátkampány – az, hogy az ő arcát tették ki – is azt bizonyítja, hogy Donáth készül arra, hogy újra elnök lesz? – kérdezte.
A szóvivő megerősítette, hogy Donáth a szülési szabadsága után visszatér, majd egy hasonlattal írta le a helyzetet. Egy együttest említett meg Tompos, amelynek van egy dobosa, ő adja a ritmust, a keretet, ez most Gelencsér Ferenc pártelnök. A reflektorfény azonban az énekesre vetítődik, ő van a címlapfotókon, övé a hírnév, ez a szerep viszont Donáth Annáé.
Náluk tehát van ez a páros, akik között jól működik a kémia, kiválóan tudnak együttdolgozni – állította.