Húsba vágó igazságra derült fény a Tisza Párt baloldali programjáról, Magyar Péter ezzel nem számolt (VIDEÓ)

Nagy Feró szerint a Fideszt nem lehet jobbról előzni, Magyar Péter pedig nem gondolta, hogy egyedül marad.

„Az összes októberi pulcsibevételünket arra használtuk, hogy ingyen el tudjuk juttatni az országba matricáinkat, postázva” – mondja az aktivista celeb.

Molnár Áron „noÁr” a Klikk TV vendége volt, ahol arról panaszkodott: az „üzletemberrel” kapcsolatos megjegyzések fájóan érintik, mert „mi egy civilszervezet vagyunk, nonprofit kft.
Az aktivista szerint akinek ez bejut az agyába, az „sajnos a kormánypropaganda narratíváját fogadja el”. Elárulta, hogy „az összes októberi pulcsibevételünket arra használtuk, hogy ingyen el tudjuk juttatni az országba matricáinkat, postázva. Ez kb. 150 ezer matrica”. Mint ismert, Molnár Áront sok kritika érte, amiért 17 ezer forintért kínálta a mozgalma logójával ellátott pulóvereket.

Az aktivista azt is elmondta: „a pártpolitikai függetlenségünk megmaradt, azért szállunk bele a Fideszbe, mert kétharmaddal irányítja az országot. Amennyiben egy másik párt irányítja az országot és nem teljesíti a kötelességét, akkor beléjük fogunk páros lábbal szállni.”
Nyitókép: Képernyőfotó