Színes egyéniség: Jakab Péter délelőtt parlamentet „oszlat”, délután lángosozik

2022. november 30. 19:31

Az Igazságügyi Bizottság ülésén a kormánypárti képviselők helyretették a parlament legitimitását megkérdőjelező politikust.

2022. november 30. 19:31
null

Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke, a Nép Pártján mozgalom elnöke „eseménydús” napjon van túl. A Facebookon tudatta követőivel, hogy „pesti lángost” ebédelt, majd ezt követően elindult egy balatoni fórumra. 

A politikus a nap folyamán egy bizottsági ülésről készített videót is megosztott a közösségi oldalán. Az ülésen a tőle megszokott mantrát hallhattuk, így kevesebb mint egy évvel az országgyűlési választás után továbbra is a parlament feloszlatásáról elmélkedett. Jakab a bizottsági ülésen azt is elmondta, hogy szerinte illegitim a magyar országgyűlés,

azonban ezután a kormánypárti politikusok helyretették a bukott pártelnököt.

Felhívták Jakab figyelmét arra, hogy a bizottság kormánypárti tagjai egyéni választókerületben nyertek, közvetlen kapcsolatban álltak az emberekkel, így legitimációjuk megkérdőjelezhetetlen.

Fontos leszögezni azt is, hogy Jakab most nagy elánnal kérdőjelezi meg politikustársai, és az országgyűlés legitimitását, azonban azt sose teszi hozzá, hogy

amióta parlamenti képviselő, mindig csak listáról jutott be. 

Az expártelnök 2018-ban egyéniben alulmaradt Csöbör Katalinnal szemben, a 2021-es baloldali előválasztáson még csak be sem jutott a második fordulóba, míg a 2022-es országgyűlési választáson el sem indult egyéniben, a baloldali lista 4.helyéről landolt a parlamentben.

Nyitókép:  Facebook

 

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2022. december 01. 17:14
"azonban ezután a kormánypárti politikusok helyretették a bukott pártelnököt" De mi vitte rá ezt a kétségbeejtően hatalmas fasz Jakabot, hogy mindezzel a saját fészén dicsekedjen? Vajon Mamusz vagy az amerikai tanácsadók akarják végleg kinyírni?
KBA98
2022. december 01. 17:05
ez a f..kalap is csak a milliós gázsiért rontja ott a levegőt, pedig már mentelmi joga sincs!
Abafy Alfréd
2022. december 01. 12:12
ő egy sima pöcsedék, ennyi. se több se kevesebb
dezilluzionista
2022. december 01. 11:19
Jelenség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!