Vidnyánszky Attila egy korábbi beszédében úgy fogalmazott:
„Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (…) A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 86 jelenlegi hallgatója írta alá azt a nyílt levelet, melyben elhatárolódnak Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke november 15-i nyilatkozatától - számolt be vasárnapi cikkében a 24.hu .