Még nem akarnak keresztre feszíteni, de a máglyát már emlegették

„Ki szerinted most Perintfalvi Rita?
Nemrég a Kultúrfalóban volt egy beszélgetés, ahol a Líra könyvkiadója úgy határozott meg, hogy közgondolkodó. Ez nekem nagyon tetszett. Ezen kívül pedig teológus vagyok és író. 

Jól érzed magad ezekben a szerepkörökben? 
Mindhárom szerepben nagyon kontroverz a hatásom. Vannak, akik azt írják rólam, mint teológusról, hogy én már nem is az Istenben, hanem a Sátánban hiszek. Íróként beleálltam egy rettenetesen megosztó dologba, jelesül az egyházon belüli szexuális bántalmazásokról írtam könyvet. Erre sokan úgy reagálnak, hogy milyen jó, hogy végre megszülethetett Magyarországon egy ilyen írás, mások pedig úgy, hogy én le akarom rombolni az egyházat, ráadásul nőként mondom el a véleményemet egy olyan kontextusban, amelyben alapvetően férfiak határozzák meg, hogy mit kell gondolni. És akkor ott van ez a közgondolkodó, véleményformáló szerep, aminek kapcsán ugyancsak nagyon kemény témákba állok bele (pl. Molnár Áron és a noÁr mozgalom, Hodász András, pedagógusok ügye, Pankotai Lili – a szerk.), akiket hasonló módon támadnak a nyilvánosság előtt. Valamikor régen egy barátom azt mondta: »Rita, te egyszer botrányhős leszel«… mert ha az ember ennyire nyíltan kiáll a véleményével, akkor arra reagálnak, és akiknek nem tetszik, azok ellenállnak… szóval most valamilyen szinten tényleg botrányhős lettem.
De én még ebben a helyzetben is jól érzem magam. Nem a botrány tetszik, hanem az, hogy valóban hatással vagyok az emberekre. Lehet, hogy erre születtem! »Azt szerettem volna, hogy úgy gondoljanak rám, mint egy rendes katolikus nőre«.

Amikor benne vagyunk egy helyzetben, akkor arra nehéz objektívan rálátni. Te mitől vagy képes arra, hogy kívülről láss rá dolgokra, közegekre, amikben benne vagy, és rá is mutass az ellentmondásokra?
Huszenegy éves koromban tértem meg, pontosabban ekkor tértem vissza a katolikus egyházba, és nagyon meg akartam felelni annak a közösségnek, ahová bekerültem. Azt szerettem volna, hogy úgy gondoljanak rám, mint egy rendes katolikus nőre. Hosszú szoknyában jártam, állig begombolkozva, tarisznyával, úgy viselkedtem, éltem, beszéltem, hogy maximálisan megfeleljek e környezet elvárásainak. A házasság előtti szüzesség megőrzése is nagyon fontos volt számomra, s mi a férjemmel, aki akkor még csak a barátom volt, így is éltünk a házasságunk előtt. Közben viszont éreztem a belső ellentmondásokat: van egy szép tanítás, és közben azok az emberek, akik ezt hivatalosan képviselik, tehát az egyház papjai, püspökei, sokszor nem e tanítás szerint élnek. Aztán, amikor az abúzusügyek megtaláltak, rádöbbentem, hogy a krisztusi tanítással homlokegyenest ellentétes dolgok történnek az egyház berkein belül. Sőt egészen gonosz dolgok, égbekiáltó bűnök. 2002-ben kikerültem Ausztriába, ahol egy nagyon más világba csöppentem egyházilag és kulturálisan egyaránt. Itt értek azok az impulzusok, amik engem »kinyitottak«: itt találkoztam a feminista teológiával, a felszabadítási teológiával, ami egy belső kritikai gondolkodás, s lényege az egyház radikális megváltoztatása.”

Nyitókép: Perintfalvi Rita Facebook-oldala