Csintalan Sándor egykori politikus, újságíró – függetlenül a divattervező személyétől – kijelentette, a drogozást nem tartja helyénvalónak, bár amennyi kábítószert találtak Herczegnél, az nem túl sok. Meggyőződése, az, hogy kit kapnak el, döntés kérdése, hiszen bárkit elkaphatnak.
Elköltözött-e Amerikába Simicska fia?
Dévényi István újságíró nem érti, miért kapták el most Herczeget, hiszen ő az utóbbi időben kiszállt a közéletből, ezt a többiek azonban vitatták. Konok Péter történész szerint a füvet legalizálni kellene, mert nem veszélyes, semmivel sem károsabb, mint az alkohol, a dohány, vagy a kávé, bár – tette hozzá – Mészáros Lőrinc nehezebben tudná a maga képére formálni a magyarországi fűpiacot, ha lenne ilyen. A kokain fogyasztását sem tiltaná, ehhez semmi köze az államnak, a kereskedelmét azonban igen. Majd kijelentette: gyakorlat sok helyen, hogy
belecsempésznek valakinek a szobájába, odadugnak a zsebébe valami tiltottat.
Pörzse Sándor újságíró szerint nyíltan beszéltek arról, hogy Simicska Lajost a fiával fenyegették meg a választási kampányban: ha nem akarja, hogy találjanak nála drogot, akkor hagyja abba a Jobbik pénzelését, és akkor a fiú állítólag ki is költözött Amerikába – jelentette ki. Csintalan erre azt válaszolta, az első pletykát nem hallotta, a második pedig faszság, és Simicska gyereke nem költözött ki sehova.