A Mandiner értesülése szerint Kárász Róbert távozik az ATV-től, ahol – jelenleg még – a hétköznap reggelenként jelentkező ATV Start című műsor egyik riportereként dolgozik. A szigetvári születésű ismert tévés a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként kezdte az újságírói pályafutását. Volt a pécsi televízió műsorvezetője, majd a Magyar Televíziónál volt szerkesztő, műsorvezető. Ezt követően Kárász a kereskedelmi tévék felé vette az irányt, megfordult az RTL Klubban, utána 2016 áprilisáig a TV2 Mokka című reggeli műsorát vezette, és 2017 februárjában került az ATV-hez.
Az ATV hálás azokért a sikeres évekért, amit Kárász Róbert a csatornánál töltött
Mint megtudtuk, közös megegyezéssel válnak el Kárász Róbert és az ATV útjai a 2022-es esztendő végén. A felek között megállapodás született arról, hogy a műsorvezetői munka és szerep növekvő kötöttsége, valamint az intenzív alapítványi élet hosszú távon egyre nehezebben egyeztethető össze. A kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés nem azonnali hatállyal ér véget, Kárász Róbert november végéig képernyőn marad. Az ATV hálás azokért a sikeres évekért, amit Kárász Róbert a csatornánál töltött, mivel a műsorvezetőnek fontos szerepe volt abban, hogy az ATV Start az egyik legnagyobb befolyásoló erővel bíró reggeli műsor lett a televíziós piacon. Utódjáról egyelőre nem született döntés.