Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
A háború miatt az egekbe szöktek az árak.
Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint a szomszédban dúló háború és az oroszokkal szemben kiszabott szankciók miatt továbbra is megjósolhatatlanok a gazdasági kilátások. A szakértő a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, egy év alatt az élelmiszerek árai 35,2 százalékkal nőttek, ami érdemi gyorsulás a tavaly év eleji három százalék körüli növekedéshez képest .
– ismertette.
A tojás ára 53,7 százalékkal, a margariné 61,2 százalékkal emelkedett. Szeptemberben a kenyér 76,2 százalékkal, a péksütemények 48,1 százalékkal, a száraztészta 60,2 százalékkal, az édesipari lisztesáruk 42 százalékkal drágultak, míg a gyümölcsök árai 18,1 százalékkal nőttek.
A háztartási energiaárak 62,1 százalékkal nőttek, a vezetékes gáz 221 százalékos, az áram 28,9 százalékos, a palackos gáz 45 százalékos, a tűzifa 43,8 százalékos drágulása miatt, míg a távfűtés ára változatlan maradt.
– jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a gazdasági hatások továbbra sem becsülhetők meg teljes körűen.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain