„Aki cenzúrát kiáltana, most kiáltson, mikor a bíróságra terelik egy játékfilm sorsát” – Kálomista Gábor a Mandinernek

2022. szeptember 02. 15:13

„Mikor a művészi szabadság sérül, ordítva sikítozik az egész balliberális oldal, de most mindenki nagyon csendben van” – mondja lapunknak a filmproducer az ElkXrtuk című fim kapcsán indított perről.

2022. szeptember 02. 15:13
null
Béres Sándor
Béres Sándor

Csütörtökön kezdődött az a személyiségi jogi per, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője indított a Megafilm Kft. ellen – írta meg a Magyar Nemzet. Kálomista Gábor filmproducer kérdésünkre válaszolva elmondta, nincs ellenük folyamatban másik per, a Hann Endre által beadott keresetről szólva pedig úgy fogalmazott:

„Úgy látszik, a műfaji keveredéseket sem a bíróság, sem a felperes nem tudja tisztázni” – tette hozzá. Az ElkXrtuk című filmről szólva elmondta, „mi egy politikai thrillert készítettünk, aminek ez a műfaja, számtalan ilyen születik a közelmúltból és a régmúltból is, ez egy létező műfaj. Tudomásom szerint még soha senki nem perelt emiatt személyiségi jogi sérelemért, eszébe sem jutott senkinek, hogy pereljen egy fikciós filmet.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja
Tovább a cikkhezchevron

Mint fogalmazott, bízott a bíróság megítélésében, hogy ebből még per se lesz, de végül csalódnia kellett.

A művészi szabadságról és a balliberális sikoltozásokról

Kálomista Gábor lapunknak adott válaszában arra is kitért, számára „az is furcsa, hogy amikor szerintük a művészi szabadság sérül – márpedig itt a művészi szabadságot alapjaiban kérdőjelezik meg –, az egész balliberális oldal ordítva sikítozik, most viszont mindenki nagyon csendben van.

– fogalmazott a producer.

Hozzátette: „Ráadásul ebben a játékfilmben vállaltan fikciós elemek vannak. Nyilvánvaló, hogy nem lehettünk ott különböző hálószobákban, tárgyalókban, villákban. Mi a legjobb tudásunk szerint szedtük össze az információkat, amelyek alapján ez a film elkészült. Azt, hogy ezt valaki sérelmezi, vagy nem sérelmezi, azt nem tudom, de azt gondolom, hogy ez semmiféle határon nem ment túl. Sőt, elsősorban közszereplőkről beszélünk, akikkel kapcsolatban a bírói ítéletek miatt tudjuk, hogy elég magas tűrőképességgel kell rendelkezniük.”

„Nagy a felelőssége a bíróságnak”

A producer úgy fogalmazott, „nagy a felelőssége a bíróságnak, mert innentől például

Egy olyan szellemet engednek ki a palackból, ami példátlan. Nem véletlenül nem engedik ezt a világon sehol.”

Megerősítette, a perről dokumentumfilmet készítenek, majd hozzátette: „Amikor 2022-ben egy önmagát ballibeláris eszmeiség vezetőjének tudó ember a bíróságon követeli, hogy tiltsanak be egy filmet, erre már én sem tudok mit mondani”. A producer ugyanakkor aláhúzta: a művészet szabadsága alaptörvényben rögzített jog.

„A végsőkig fogunk harcolni, hogy az igazság napvilágot lásson”​​​​​​ – zárta szavait Kálomista Gábor.

Nyitókép: Földházi Árpád 

 

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2022. szeptember 02. 20:31
444444444444444444433333333333333333333333333333333332222222222222221111111111111111000000000000
Válasz erre
0
1
Namond
2022. szeptember 02. 19:52
Szopás, remélem Háhn hozzászokik.
Válasz erre
3
1
masikhozzaszolo
2022. szeptember 02. 19:49
Hogy végződött a per, amelyben az angol királynő a filmben néger? Vagy elévült mert Anglia kilépett az EU-ból? Azt ne mondjátok, hogy nem volt per! Nemá!
Válasz erre
3
0
Aegopolis.
2022. szeptember 02. 18:52
Kálomista viselkedése gusztustalan. Ha valaki büszkén tahó, akkor álljon bele a véleményébe, és ne vinnyogjon, ha felkérdezik miatta.
Válasz erre
3
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!