„OK, persze, a végső döntést a nő hozza meg, ő fekszik be a kés alá. De hányszor teszi ezt meggyőzés, nyomás, akár zsarolás vagy fenyegetés hatására...?
Úgy, hogy közben a férfi az egész procedúrát megússza: a gyakorlati részből kimarad, a lelkiből pedig kivonja magát. Nem éli végig a dilemmát, a tortúrát, a megrázkódtatást, amit maga a döntés is hoz. Ő csak b@szott egy jót, nem érdekelték a következmények – most pedig menekül előlük.
Persze a végső döntés ettől még a nőé lesz. De ha a férfinak is meg kell hallgatnia a szívhangot, többé már számára sem csak egy távoli, személytelen dolog a magzat. Lehet, hogy nem lesz hatással a lelkiismeretére – de lehet, hogy mégis. És lehet, hogy nem rábeszélni, kényszeríteni fog, hanem együtt fognak döntést hozni.
Igen, van olyan, hogy ismeretlen, elérhetetlen az apa, eltűnt, nemi erőszak történt, stb. Ilyenkor a nőé marad egyedül a döntés. És lehetnek esetek, amikor annak minden fájdalmassága ellenére az abortuszt elfogadhatónak vagy indokoltnak tartjuk. Legalábbis legitim (volna) az erről értelmes vita a közéletben. Igen, férfiak is beszélhetnek róla.
És igen, a nem kívánt terhességekben – a nyilvánvaló nemi erőszakot leszámítva – a nőnek is van felelőssége. Hiába igyekeznek a különböző emberi-. nőjogi ás egyéb álcivil szervezetek minden felelősséget a férfiakra tolni.