Azt ugyanakkor nem részletezték, hogy megfelelő társalmi támogatottság mit is jelent pontosan.
Biztos ami biztos, Jakab is belépett saját mozgalmába, amelynek fb-bejegyzéseiből még annyit lehet tudni, hogy eddig négy megyében (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Komárom-Esztergom megyében) és Nyíregyházán bontottak zászlót, valamint, hogy a Jobbik feloszló békéscsabai szervezetének tagjai átálltak hozzájuk.
Ugyanazt a tortát szeletelik
Jakab amellett, hogy járja az országot, egyetlen konkrét akcióval állt eddig elő, mégpedig azzal, hogy bárki küldhet neki kérdéseket, amelyeket – miután szóban már nincs rá lehetősége – majd ő felteszi Orbán Viktor miniszterelnöknek – írásban.
„Csak keményen, csak őszintén. Minket, akik A Nép Pártján állunk, nem lehet elhallgattatni” – írta Jakab.