Potocskáné kontra Molnár Enikő: még nem döntött az etikai bizottság a jobbikos belharcban

2022. augusztus 12. 15:56

A párt elnökhelyettese etikai eljárást kezdeményezett Jakab volt elnök kabinetfőnökével, Molnár Enikővel szemben, de ez utóbbi is a fegyelmi testülethez fordult Potocskáné viselt dolgai miatt.

2022. augusztus 12. 15:56
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Ezen a nyáron nem nagyon mehettek szabadságra a Jobbik etikai bizottságának a tagjai, mert a párt tagjai bőven ellátták őket munkával. Május végén Jakab Péter akkori elnök kezdeményezett vizsgálatot Potocskáné Kőrösi Anita ellen, miután a vezető szerint  akkori helyettese és néhány társa puccsszerűen megvonta Molnár Enikő, Jakab akkori kabinetfőnökének jogköreit. Jakab a Facebook-oldalán azt írta, Potocskáné „elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban, elkezd törni-zúzni. Elnökhelyettesként többek között utasítja a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt. Kész, vége, nincs tovább. Vagy épp engem, mint frakcióvezetőt megkerülve utasítja a hivatalomat szerződések megkötésére mindenféle jogkör nélkül.”

Kiteregette a párt szennyesét

Jakab azt is állította, hűtlen és hanyag kezelés kísérlete miatt a rendőrségen feljelentést tesz (végül ez nem történt meg), továbbá

az etikai bizottságnál kezdeményezte Potocskáné kizárását a Jobbikból.

A fegyelmi ügyekkel foglalkozó testület azonban egyhangúlag úgy döntött, nem történt etikai vagy fegyelmi vétség, így megszüntették az eljárást az elnökhelyettessel szemben. Varga Zoltán Péter, a dunakeszi szervezet elnöke viszont Jakab Péter ellen kezdeményezett etikai vizsgálatot, mert szerint az egykori pártelnök a nyilvánosság előtt teregette ki a párt szennyesét. Ebben az ügyben is befejeződött a vizsgálat, elmarasztalták ugyan Jakabot, ám szankciókat nem szabtak ki rá.

Nemrég pedig Potocskáné Kőrösi Anita nyújtott be panaszt Molnár Enikő ellen, kezdeményezve a kizárását. Állítólag a közvetlen indok az volt, hogy az egykori kabinetfőnök levelet írt a párt több tagjának azt megelőzően, hogy Jakabot leváltották volna a frakció éléről. Molnár szerint miután a volt elnök nem volt hajlandó önként lemondani a képviselőcsoport éléről, több próbálkozás is történt a leváltására,

az „aknamunkát” pedig az a Lukács László György irányította, aki végül frakcióvezető lett.

A pártvezetésben arra számítottak, hogy amennyiben Molnárt kizárják a pártból, követi őt hűséges társa, Jakab is, de ez már a múlt, a volt elnök csütörtökön közölte, hogy elhagyja a Jobbikot. Molnárt egyébként a héten már meg is hallgatta az etikai bizottság. A volt kabinetfőnök ez alapján kijelentette, biztosra veszi, hogy ki fogják zárni a pártból. A testület előtt egyébként azt mondta, megköszönte, hogy tizenkét évig a Jobbik aktivistája lehetett.

Ám ezzel még nincs vége! Molnár is etikai vizsgálatot kezdeményezett Potocskáné Kőrösi Anita ellen. „Potocskáné Kőrösi Anita a Fidesz-médiával összejátszva szorította ki a Jobbikból Jakab Pétert” – írta közösségi oldalán. Úgy fogalmazott, „Jakab Péter elnökként való megpuccsolásának leggusztustalanabb eszköze az volt, hogy a Jobbik országos elnökségének ülésein elhangzott mindennemű információt az elnökség tagjai közül valaki folyamatosan kiszivárogtatta a Fidesz-médiának”.

Potocskánénak tiszta a lelkiismerete

A Mandiner megkérdezte Potocskánét, hogy áll az etikai bizottság előtt jelenleg is zajló két ügy. A Jobbik elnökhelyettese azt mondta a lapunknak,

ma még nem nézte meg az összes e-mailjét, de eddig hivatalos értesítést nem kapott egyik procedúra lezárásáról sem.

Pedig ő is nagyon várja az eredményeket. Annyit tud, hogy az általa elindított ügyben már meghallgatták Molnárt, viszont – az inverz esetben – őt még nem „idézte be” a bizottság. Az elnökhelyettes kijelentette, az etikai bizottság – amelynak 60 napja van a döntésre – függetlenül működik a párt valamennyi szervezetétől.

Potocskáné nem volt hajlandó elárulni, ő pontosan miért, milyen „vádpontok” alapján fordult a bizottsághoz. Azt állította, ez a párt belügye, az etikai eljárás tartalmáról ő sohasem tájékoztatja a nyilvánosságot. Így azt sem tudtuk meg, Molnár őt konkrétan mivel támadta meg. 

Potocskáné ugyanakkor kijelentette, ahogy Jakab Péter is megbukott az ellene indított etikai kezdeményezéssel – a testület megállapította, hogy nem követett el semmit, a volt pártelnök minden állítása hazugság volt –, ugyanez lesz a helyzet Molnár Enikő beadványával is. „Tudom, hogy nálam az igazság, az én lelkiismeretem tiszta” – fogalmazott.

(Fotó: Molnár Enikő faggatja Potocskáné Kőrösi Anitát Miskolcon/a felvétel a Mediaworks Hírcentrum videójából készült)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ZagerEvans2525
2022. augusztus 13. 08:03
Potocskáné mellbedobással nyerhetné a futamot, de már behízta az előjogait. Nem nagyom, de úgy 6-8 kilót ledobhatna. 40 fölött ez már legfeljebb úgy szokott sikerülni, hogy lefogyás, majd gyors visszahízás, emiatt löttyedtté válás. Így még Mamuszka sem teljesen esélytelen vele szemben.
Válasz erre
0
3
Csak egyszerűen
2022. augusztus 12. 17:44
Kezdődjék a párviadal, győzzön a jobbik! Vagyis, na, izé...
Válasz erre
1
1
Imprator
2022. augusztus 12. 17:00
Jobbik átnevezhetnék Fletó showra mert már olyan mint a Mónika show :D :D Szereplőit (politikusait) tekintve elmehettek volna erre a műsorra mert inkább oda valók.
Válasz erre
0
0
ThunderDan
2022. augusztus 12. 16:52
Ilyenkor azért mindig eszembe jut 2009-2015 kb... amikor itt a mandineren is "mindenki jobbikos" volt, és Orbán fenyegette csak a kétharmadukat stb...
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!