Ellenzéki összefogás: Márki-Zay Péter élő adásban ment neki Gyurcsány pártjának, nem támogatják a DK-s jelölteket

2022. július 31. 14:18

Úgy tűnik, a választások utáni mosolyszünet Márki-Zay és a DK között tartós.

2022. július 31. 14:18
null

A következő időközi választásokon a DK jelöltjeit nem fogja támogatni a Mindenki Magyarországa Mozgalom – ezt Márki-Zay Péter, az MMM elnöke jelentette be a szervezet elnökségének vasárnapi ülése után.

„Ennek a közvetlen kiváltó oka az, hogy a DK több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat” – jelentette ki Márki-Zay. Példaként a 16. kerületi időközi önkormányzati választást említette, amit

Hozzátette, hogy az MMM ettől függetlenül teljesíteni fogja az összefogásból adódó kötelezettségeket, bár azt nem mondta, hogy mik azok. Szerinte az április 3-i választás előtt, a kampányában is azt tapasztalták, hogy Gyurcsány Ferenc nem akarta leváltani Orbán Viktort.

A Demokratikus Koalíció szűkszavúan reagált Márki-Zay kijelentéseire. „Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek” – írta Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

Nyitókép: Facebook-képernyőkép

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2022. augusztus 01. 08:51
Azta ku ..va makizaj rendesen odatett ! Lesz most sivalkodás, meg hogy Orbán pénzeli. Mégis ki a f..sznak képzelik magukat ?
cleopatra
2022. július 31. 22:48
Sokszor elhangzik a kérdés: Miért veszített ismét az ellenzék? .......mert ilyen az ellenzéki összefogás.
Burmin
2022. július 31. 19:42
Ez a Malom kávézó, nem Bana úr frissen nyitott üzlete ?
Robertoo
2022. július 31. 18:47
Zsák a foltját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!