legyenek büszkék arra, hogy „megtanulták a mesterséget, annak továbbadását".
.Ezzel együtt azt kérte: legyenek a Magyar Honvédség méltó tagjai, példák a katonák számára a szolgálatban és azon kívül is.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka megnyitóbeszédében az altiszti esküt tevő katonákhoz szólva felidézte, hogy kiképzésük alatt számos akadályt kellett leküzdeniük, részt vettek a koronavírus-járvány leküzdésében, valamint az ország két határszakaszán is segítették a védekezést.
Közel félezer új altiszt
Felhívta a figyelmet, hogy olyan korban lépnek a Magyar Honvédség altiszti állományába, amikor a feladatok nőnek. „A Magyar Honvédség történelmi helyzetben van”, hiszen a szomszédban háború van. Ez pedig egész Európában ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen fontos a biztonság, a védelem – emelte ki. Szükség lesz átszervezésre is, az adminisztráció csökkentésére, hogy minél több kiképzett, bevethető, harcoló katonával valóban a régió meghatározó ereje legyen a Magyar Honvédség. „Ennek megvalósítása mostantól a szombaton esküt tevő altisztek feladata is” – jegyezte meg az altábornagy.