Jobbikos politikus: „Körülbelül 200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít”

2022. július 21. 12:37

Már hetek óta kering a hír, hogy Jakab Péter a Jobbik elhagyására és új párt alapítására készül.

2022. július 21. 12:37
null

Hetek óta kering a hír, hogy Jakab Péter a Jobbik elhagyására és új párt alapítására készül. „Körülbelül 200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít” – jelentette ki egy név nélkül nyilatkozó jobbikos politikus, aki úgy vélte, ennek hátterében nem feltétlenül a politikai racionalitás, hanem inkább a személyes sértettség munkál – írta a Népszava.

Potocskáné nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, mondván, az esetleges pártalapításról Jakab Pétert kell megkérdezni. Arra a kérdésre, hogy személy szerint örvendetesnek tartaná-e Jakab Péter távozását, Potocskáné Kőrösi Anita emlékeztetett rá: Gyöngyösi Márton mindenkinek felajánlotta az együttműködést.

„A pártban mindenkinek helye van, aki a közösség szabályainak eleget téve szeretne a Jobbikhoz tartozni. Az alapszabály ugyanakkor azt is lehetővé teszi – állapította meg Potocskáné –, hogy valaki, aki már nem akar közösséget vállalni a Jobbikkal, elhagyhassa a pártot: »Jakab Péternek is alapszabályban rögzített joga, hogy kilépjen«”.

Kapcsolódó

Jakab Péter magasról tesz a jobbikos párthatározatra

Saját logóval és önálló Facebook-oldallal jelenik meg a nyilvánosságban pár napja a leváltott pártelnök és frakcióvezető, annak ellenére, hogy ezt a párt megtiltotta. Megkérdeztük a Jobbikot, milyen következményei lehetnek, ha Jakab nem hagy fel ezzel a gyakorlattal. Bővebben...

Nyitókép: Facebook

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2022. július 21. 19:33
Érdektelen ember véleménye egy érdektelen pártból, egy érdektelen emberről. Érdekel egyáltalán valakit?
Azmo
2022. július 21. 17:45
A Jobbik most már egy vásári cirkuszra hasonlít és most már a kerekezö csimpánz is othagya öket!
igort
2022. július 21. 15:31
Jobbikos politikus: „Körülbelül 200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít” és????? más párttal nem lehet még egyszer olyan nagyot bukni????
vip era
2022. július 21. 15:29
Jakab testvér,vagy Mamusz lesz a vezére?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!