Sikeres volt a DK-s zsarolás: Bősz Anett lesz az új főpolgármester-helyettes

2022. június 08. 10:25

Újbudán a momentumos jelöltek indulhatnak, továbbá megtarthatják Orosz Anna alpolgármesteri helyét is.

2022. június 08. 10:25
null

Ahogy korábban megírtuk, a legutóbbi Fővárosi Közgyűlés elmaradt, mert összeveszett a DK és a Momentum. Két héttel az eset után, szerdán már megtartják a Fővárosi Közgyűlést, a 444 információi szerint megszületett a két párt között a megállapodás, ami az időközi választásokról szól.

A Momentum két újbudai politikusa, Bedő Dávid és Orosz Anna országgyűlési képviselő lett, utóbbi pedig alpolgármester is volt. A kerületi képviselői helyük betöltésére időközi választást írtak ki. A Momentum egyértelműnek tartja, hogy az ő jelöltjeiket illeti az indulás lehetősége, Lados Tamás, a párt kerületi elnöke, valamint Devecseri Mátyás, a Momentum helyi alelnöke már bele is kezdett a kampányba.

Ezzel szemben a DK, ami egyébként a kerület polgármesterét is adja, azonban indítana jelölteket a Momentummal szemben. Erre a Momentum válaszul nem szavazta meg Bősz Anett főpolgármester-helyettesi kinevezését. Bősz egyébként az országgyűlési mandátumot szerzett Gy. Németh Erzsébet helyét töltené be szociális és kulturális területért felelős főpolgármester-helyettesként.

A 444 szerint a két párt megállapodott, a Momentum megszavazza Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek, Gy. Németh fővárosi képviselői helyét pedig a DK-s Élő Norbert kapja meg. A XI. kerületben a momentumos jelöltek indulhatnak, továbbá megtarthatják Orosz Anna alpolgármesteri helyét is.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila
 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2022. június 08. 18:23
Na Prézlinéből alfőpolgárt csináltak? Ez a pina se ért semmihez, olyan igazi all-round internáci.
hegyaljai
2022. június 08. 17:43
Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy ők nem zsarolnak. Ez a pozíció nekik jár. Persze a naiv Karácsonyt figyelmeztették, hogy még a Fővárosi Közgyűlést sem tudja összehívni nélküle!
tevevanegypupu
2022. június 08. 17:34
Most láttam egy dokumentumfilmet a békebeli Budapestről..elborzasztó, hogy annak a városnak maradéka,,mármint az a nagyon kevés szépség, tisztaság, kultura, épületek és bármi ami még nyomokban mutatja azt a várost, amit Tarlós sikeresen kezdett visszahozni..két ilyen trampli vezetése alá került..mint Bősze és Karácsony..
sagirdilsiz
2022. június 08. 17:12
Egy dolog miatt volt érdemes doktor Bőszt benyomni ebbe a pozícióba,---: https://mfor.hu/kalkulatorok/csed_gyed_gyes_kalkulator.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!