A parlament keddi általános vitájában Brenner Koloman, a Jobbik vezérszónoka az általa „Lex Hadházynak” nevezett kormánypárti javaslattal kapcsolatban arról beszélt, pártja egyetért azzal, hogy
retorziója legyen annak, ha valaki – mint ahogy azt Hadházy Ákos tette – szándékosan, „politikai célzattal bojkottálja” a képviselői eskütételt.
a képviselői eskütételt.Hajnal Miklós, a Momentum vezérszónoka szerint látszik, hogy a kormányoldal a kellemetlen személyeket igyekszik kizárni a parlamenti munkából. Azt javasolta, hogy inkább a válságkezeléssel, vagy az uniós pénzek lehívásával, hozzáférhetőséggel foglalkozzanak és engedjék Hadházy Ákost esküt tenni. Jámbor András, a Párbeszéd vezérszónoka is kitért Hadházy Ákosra, szerinte az ő esete példa arra, hogyan lehet bármely képviselő jogait csökkenteni, illetve elvenni.