Kilábalás nem lesz, a Jobbik bukásából is Gyurcsány profitál – elemzők a Mandinernek

2022. június 02. 12:00

Mráz Ágoston Sámuel szerint már a kasszakulcsért folyik a harc Jakab Péter pártjában, a Jobbik túléléséről szóló küzdelem pedig már eldőlt. A párt integrálódni fog a baloldal valamelyik erejéhez, 3-4 százalékos támogatottságáért pedig pozíciókat vagy anyagi ellentételezést kaphat. Nagy Attila Tibor is a Jobbik válságának elmélyülésére számít, bár szerinte még korai a szétesésről beszélni. Abban mindkét elemző egyetértett, hogy ebből a folyamatból megint egyvalaki profitál majd az ellenzéki oldalon.

2022. június 02. 12:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Kulcsfontosságú napok állnak a párt előtt – mondta pár napja az ATV-ben Z. Kárpát Dániel, az egyre több botránytól hangos Jobbik alelnöke. Szerinte konszolidálódhat a helyzet, de ezzel együtt „reformok tömegére” van szükség a pártban. A hírek ezzel szemben Jakab Péter pártelnök esetleges lemondatásáról, nem erőszakról, kitessékelt bizalmi emberekről és a vezető jobbkezének bukásáról szólnak. Az általunk megkérdezett elemzők szerint azonban Jakabék már nem tudnak megállni a lejtőn.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az elmúlt napok eseményeit értékelve a Mandiner kérdésére elmondta: a Jobbikon belüli harcok nem a megújulásról, az irányvonalról vagy ideológiáról szólnak, hanem személyes vitákról, egyszerűen arról, hogy

kinél legyen a kasszakulcs, hogyan lehet a négy évig munka nélkül is járó támogatásokat elosztani.

Az elemző kifejtette: a jelenlegi szabályozás alapján a pártok a kampányfinanszírozás mellett parlamenti képviselőcsoportjuk és a pártalapítványaik révén tudnak támogatáshoz jutni. Ez a pártfinanszírozás küszöbön álló reformja után is nagyjából egymilliárd forintot jelent a Jobbiknak évente.

A Jobbik egyértelműen Gyurcsányék felé tart

Mráz szerint a Jobbik legfeljebb virtuálisan működő párt lesz a jövőben, bár már most is az, hiszen a Nézőpont Intézet felmérései szerint is csak 3-4 százalékos támogatottságot tudnak felmutatni, ami azt is jelent, hogy önállóan indulva az országgyűlési választáson nem jutnának be a parlamentbe. A tendencia pedig lefelé mutat, a Jobbik túléléséről szóló küzdelem már eldőlt.

A párt beleolvad, integrálódik az ellenzék valamelyik erejébe, csupán annak lehet tétje, hogy ez milyen módon valósul meg.

Mráz szerint ebből a szempontból ugyanakkor fontos ez a 3-4 százalékos támogatottság is, hiszen bár a párt önállósága megszűnt, de még nem jelentéktelenedtek el teljesen. Ezért a pár százalékért cserébe valamilyen pozíciót vagy anyagit támogatást fognak nekik ajánlani, de ez Mráz szerint csak 2024-es EP választás után várható. Az eddigi nyilatkozatok szerint ugyanis ezen önállóan mérettetik meg magukat az ellenzéki pártok, így kiderül majd, hogy kiket kell egyáltalán számításba venni és kiket nem a 2026-os ellenzék indulási modelljének kialakításakor.

„Jelenleg két integrációs törekvés látszik az ellenzéki oldalon, az egyik a DK-é a másik a Momentumé, a Jobbik pedig egyértelműen az előbbi felé tart” – mondta Mráz Ágoston. Ezt többek között abból is le lehet szűrni, hogy az utóbbi időben a párt vezetőitől Gyurcsány-ellenes nyilatkozatok egyáltalán nem hangzanak el. Végeredményben tehát ebből a folyamatból megint a DK profitál majd.

A kérdésre, hogy Jakab leváltása még segíthet-e valamit a helyzeten, az elemző határozott nemmel válaszolt. Azzal ugyanis, hogy a pártelnök megkötötte az egyezséget Gyurcsány Ferenccel, miközben megjelent a Gyurcsány ellenes, radikális Mi Hazánk Mozgalom, megszűnt a valódi politikai piac a Jobbik számára.

„Az elmúlt két év fejleményei pedig bebizonyították, hogy Jakab Péter semmilyen stratégiai érzéke nincsen” – hangsúlyozta Mráz Ágoston. Ő volt az, aki kezdetben azt hangoztatta, hogy Gyurcsány Ferenccel nem szabad együttműködni, majd mégis megtette, pedig valóban nem kellette volna.

Olyan radikális vagy éppen mérsékelt jobboldali választó ugyanis, aki jó néven veszi a Gyurcsánnyal való együttműködést, nem létezik

– szögezte le Mráz. 

Újabb pártszakadás következhet

Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint a Jobbikot sújtó 2018-as pártszakadás után egy újabb pártszakadás rémét vetítik előre a legújabb fejlemények, de legalábbis kizárások, kilépések lehetőségét mindenképpen. A belső pártviszály tovább apasztja a Jobbik tekintélyét és vélhetően ezzel együtt a választói támogatottságát. „A belső hatalmi harcok nyilvánosságra kerülése bizony nem a népszerűség-növelés legbiztosabb eszköze” – jegyezte meg az elemző.

Nagy Attila Tibor szerint

akárki is kerekedik felül a most zajló belső küzdelmekben, a Jobbik válságának elmélyülése várható,

mert az elnökségben vagy frakcióban sincs olyan tehetséges, karakteres, jól kommunikáló politikus, akitől érdemben várható lenne a párt állapotának a javítása.

„Ez azt is jelenti, hogy Jakab Péter elnök esetleges leváltása sem igazán javítana a helyzeten, de az ő pártelnöki pozícióban való maradása sem” – mondta Nagy Attila Tibor. Hozzátette: a párt politikusai közötti emberi viszonyok elromlása már évek óta tart, és ezt a folyamatot jól jelzik az elmúlt években zajlott kilépések és kizárások. A szexbotrány, a Jobbik elnökhelyettese, Potocskáné Kőrösi Anita és a Jobbik elnöke közötti konfliktus is jelzi, hogy valami nagyon megromlott emberileg is a pártban. A konfliktusok immár az elnökség, az országgyűlési képviselőcsoport és a választmány munkáját is mérgezik.

Mindazonáltal Nagy Attila Tibor szerint még korai a párt teljes széteséséről beszélni, akár az is elképzelhető, hogy néhány politikus kizárásával, kilépésével elül a mostani belső viszály. Ha mégsem, és a párt jelentéktelenné válik, akkor az eddigi szavazók – mivel egyértelműen ellenzéki beállítódásúak és tudomásul vették a néppártosodást – aligha mennének át a Fidesz támogatói közé.

Tartós lehet az ellenzéki oldalon a DK vezető szerepe

A Vona Gábor korábbi pártelnök által 2017-18-ban favorizált úgynevezett. „új pólus” egyik tagjaként az LMP lehetne elvileg képes ezen szavazók megszólítására, de az ökopárt ehhez jelenleg nagyon gyenge – mondta Nagy Attila Tibor. Hozzátette: a Momentum – mint olyan párt, amelyik nem kompromittálta magát a 2002 és 2010 közötti kormányzás idején – elvileg szintén szóba jöhetne a jobbikos szavazók megszólítása folyamatában, már csak azért is, mert ők saját bevallásuk szerint elvetik az ideológiai játszmákat, nem is vallják magukat liberálisoknak.

A Momentum mégis egyfajta liberális pártként van elkönyvelve, új elnöke alig ismert, nem túl tehetséges figura.

Márpedig ez sem azt vetíti előre, hogy a Momentum a Jobbik szavazóival tudná erősíteni magát. Amennyiben a Jobbik lejtmenete tovább tart és a Momentum sem tud majd fejlődni, akkor a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció nemcsak a parlamenti matematika,  de a közvélemény-kutatások szerint is tartósan az ellenzék vezető ereje maradhat.

Fotó: Jakab Péter/Facebook

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lilla50
2022. június 02. 21:10
Megint egy elemzésnek látszó rosszindulatú ömlengés A jobbik megoldja a belső ügyeit a dk-val korrekt viszonya van más az alapvetésük, más a nézőpontjuk más nézetet képviselnek, de mindkét párt értette, hogy mit jelent a technikai koalíció és abban a szellemben dolgoztak együtt A többi, beleértve MZP-t is egy pillanatig sem értette és tartotta magát ahhoz Segítették ezt a dolgot az okos elemzők hada Ők Orbániában érdekeltek , melyet elemzésnek álcázott negatív prejudikálással érik el. Győztek , mert a kommunikációs stáb a legjobb a fidesz körül Mi kell még?
Zolotarjov
2022. június 02. 18:22
Színre lép Potocska..:)
olajfa1
2022. június 02. 16:56
KITARTÁS elvtársak! KITARTÁS! KITARTÁS Jakab koma! Már nincs sok hátra! Vazelint jó sokat szerezzél be!...
hátakkor
2022. június 02. 16:35
Jákobnak most biztonságból 5 frakciótagot meg kell vennie busás áron.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!