Gulyás Gergely: A Ryanair vezérigazgatója túl sokat ivott

2022. június 27. 09:58

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a baloldal szerinte hibát követ el azzal, hogy a brüsszeli álláspontot képviseli az uniós kérdésekben – írja a közmédia alapján az Index.

2022. június 27. 09:58
null

„Ha valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőtt korban is nyoma marad” – ezt mondta Gulyás Gergely Michael O'Leary-ről, a vállalat vezérigazgatójáról a közmédiának adott interjúban, amelyet az Index szemlézett. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az oroszok ellen hozott olajembargóról azt mondta, az európai sajtó nyomása áll amögött, hogy a magyar kormányt leszámítva szinte minden állam támogatta a lépést idén májusban, holott márciusban, a versailles-i uniós csúcson még más volt a helyzet). Hozzátette: szerinte a 2010 utáni Orbán-kormányok mindent megtettek az oroszoktól való energiafüggőség csökkentése érdekében.  

A gázembargóról – amely a hetedik uniós szankciós csomag része lehet – azt mondta: ez a lépés a német gazdaságot is nehéz helyzetbe hozná, ekkor pedig az európai gazdaságok összességében bajba fognak kerülni. Gulyás Gergely azt is elmondta, a baloldal szerinte hibát követ el azzal, hogy a brüsszeli álláspontot képviseli az uniós kérdésekben, ez az áprilisi választási eredményből is kiderült. A tárcavezető arról is beszélt, hogy készek együttműködni Karácsony Gergellyel és a budapesti városvezetéssel, annak ellenére is, hogy  „a főpolgármester mandátumának első három évéből kettőt személyes ambícióktól vezérelve a kormány elleni kampányra szánt”.

A miniszter az interjú végén a magyar gazdasági helyzetről kijelentette, most az uniós átlag GDP 76 százalékát értük el, Portugáliát megelőztük, ami nagy teljesítmény.

(Fotó: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés címmel, a Rákóczi Szövetség szervezésében első alkalommal megtartott háromnapos közéleti tábor megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2022. június 23-án. MTI/Vajda János)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. június 27. 17:03
Vajon ha O'Leary valóban elitta az agyát és emellett is sokkal többre vitte, mint GG, aki csak egy politikai seggnyaló, akkor az alkohol nélkül minimum Nobel-díjas kellett volna legyen...
Csakegycsicska
2022. június 27. 11:56
Geri Geri... Ezaz! Mutasd meg a világnak, hogy ilyen "magas beosztású" emberként mennyire primitív vagy!
foldizs
2022. június 27. 11:45
Ő most Dumb vagy Dumber?
Lajoss
2022. június 27. 11:44
Gergő,te meg túl keveset..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!