nemhogy az idei év végéig, de a következő négy-öt évben sem lehet megoldani.
„Ez egyszerű, kemény fizikai-gazdasági realitás” – fogalmazott az államtitkár.
Kijelentette: ne kérjenek a tagországoktól olyasmit, amit nem lehet azonnal vagy rövid távon végrehajtani, különösen úgy, hogy nincs garancia olyan intézkedésekre, amelyek enyhíthetnék Magyarország szinte egyoldalú függését. Az államtitkár szerint
Magyarország különböző irányokból jelentős nyomást, sőt zsarolást is érzékelt, utalások hangzottak el például ukrán részről
arra, hogy „valami történhet a csővezetékekkel”. Zsarolással sem lehet azonban Magyarországot rászorítani nemzeti érdekei diktálta álláspontjának módosítására, ugyanúgy, ahogy nyugat-európai politikusok sem kötnének kompromisszumot saját nemzeti érdekeik rovására – mondta a kedd esti BBC-interjúban Kovács Zoltán.