A megalakulása óta folyamatosan működő zenekar heti két próbát tart, szemeszterenként általában két új koncertprogramot mutat be, elsősorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem aulájában.
A zenekar több alkalommal adott hangversenyt Európa egyetemi városaiban, Erdélyben és a Felvidéken – áll a közleményben.
A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar karmestere Erdélyi Dániel, a Magyar Állami Operaház karnagya, aki az együttes által meghirdetett karmester-válogató verseny győzteseként került a zenekar élére 2015-ben. „A Műegyetemi Zenekar a tevékenységével büszkén tanúsítja, hogy az amatőr muzsikálás a 21. században sem vesztette el vonzerejét” – hívták fel a figyelmet.
Idén ünnepli a BME a jogelőd intézmény alapításának 240. évfordulóját
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén ünnepli jogelőd intézménye alapításának 240. évfordulóját. Az ünnepi évre az intézmény programsorozattal készült, melyet társasági, tudományos, kulturális rendezvények tesznek változatossá. A programsorozat része az 1896-ban alapított Műegyetemi Szimfonikus Zenekar és az alapításának 155. évfordulóját idén ünneplő Műegyetemi Kórus koncertje a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A telt házas koncertre a BME munkatársai, volt hallgatói, szakmai partnerei kaptak meghívást.
Nyitókép: Műegyetemi Szimfonikus Zenekar Facebook-oldala