Egy kiskunhalasi férfi megvert egy futárt, mert az felverte a port az utcában

2022. május 20. 19:51

Az ügyészség a férfit személyi szabadság megsértésének bűntettével, továbbá zaklatás és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

2022. május 20. 19:51
null

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, zaklatás és könnyű testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki azért, hogy megleckéztesse az ételhordó futárt, követni kezdte, majd egy zsákutcában útját állta és bántalmazta, valamint életveszélyesen megfenyegette a nőt, olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja - 2021. szeptember 8-án délben egy útkereszteződésben megállt az ételhordó futár autója mellett és a lehúzott ablakon keresztül szidalmazni kezdte amiatt, hogy haladása során felverte a port a férfi lakóháza előtti földes úton. A nő közölte, hogy futár, és sietnie kell a kiszállítással, majd elhajtott a helyszínről. Észrevette azonban, hogy a férfi követi őt, ezért sietségében és tévedésből egy közeli zsákutcába hajtott be. Mire megfordult, a férfi utolérte és autójával útját állta, emiatt nem tudott továbbmenni.

A vádlott kiszállt a járművéből és odalépett a sértetthez, hogy ismét számonkérje őt. Ekkor a futárnő a telefonjával fényképet készített az útját álló jármű helyzetéről, egyúttal segítséget akart hívni. A férfi ekkor benyúlt a jármű nyitott ablakán és rángatni kezdte a nőt, miközben a telefonját is igyekezett kicsavarni a kezéből. Dulakodás közben könyökével megütötte a nő száját, leverte fejéről a szemüvegét és betörte a telefonjának kijelzőjét. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló felszínes sérüléseket szenvedett.

A futárnő kiabálására a vádlott rövidesen felhagyott a támadással és közeli lakóhelyére hajtott, ahová a sértett követte, miközben segítséget hívott a helyszínre. Itt ismét szóváltásba keveredtek,

a férfi azzal fenyegette meg a nőt, hogy „a rendőrök előtt is kitapossa a belét”.

Az ügyészség a férfit személyi szabadság megsértésének bűntettével, továbbá zaklatás és könnyű testi sértés vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Fotó: FREDRIK SANDBERG / TT NEWS AGENCY / TT NEWS AGENCY VIA AFP

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vastaps
2022. május 21. 20:38
...huje picsa , megerdemelte. P0nt.
masikhozzaszolo
2022. május 21. 18:37
Itt el lett hallgatva egy dolog. Mi van a verekedő autója által felvert porral, mikor utánahajtott? Az siklik a levegőben, mint az 5. Elemben? Annak a pornak a felverése szerintem ugyanolyan súlyos büntetést, pofánvágást, szemüvegleverést, kontaktlencse hajlítást érdemel.
héttörpe
2022. május 21. 09:43
"A nő közölte, hogy futár, és sietnie kell a kiszállítással" Szerintem közölt mást is, nem hinném, hogy csak ezért utána ment az ork. Vállalni kell a szavak következményeit, ennyi az egész.
nempolitizálok
2022. május 21. 09:31
Mekkora egy büdös gyökér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!