„Magyarország nem előre megy, hanem hátra” – fiatal baloldaliak és liberálisok a 444-nek

2022. május 01. 09:19

Folytatódik a gyászmunka a baloldalon.

2022. május 01. 09:19
null

A 444.hu olyan fiatalokkal készített interjúkat, akik a negyedik kétharmados Fidesz-győzelem után a külföldre költözést fontolgatják. A beszélgetésekből többek között kiderül, hogy némelyikük már a 2018-as eredmény után is ment volna, másik pedig az április 3-ai eredmények miatt döntött úgy, hogy egy másik országban kezd új életet.

Az egyik megszólaló határozottan kijelenti, hogy nem tud boldog lenni ebben a közegben, és az újabb, nagyarányú fideszes győzelem miatt nem marad Magyarországon.

– húzta alá.

Majd hozzáteszi, hogy „mindaz, amit közvetítenek, az az én értékrendemmel nem passzol”.

„Milyen lehetőségei vannak itt azoknak, akik nem a Fideszre szavaztak?”

Egy másik megkérdezett indulatosan állítja, hogy „nem tudja, milyen lehetőségei vannak itt azoknak, akik nem a Fideszre szavaztak”.

Majd azzal folytatja:

Ezt követően leszögezi, hogy véleménye szerint „Magyarország nem előre megy, hanem hátra”. Példaként pedig a melegjogi kérdéseket és az euró bevezetését hozza fel, valamint azt, hogy idehaza nem engedélyezik bizonyos kábítószerek használatát, dekriminalizációját.

A 444.hu összeállítását alább tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 349 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamilla12
2022. május 02. 14:02
Az egyik riportalany attól fél, hogy a kultúrában elhelyezkedve majd nem fogja tudni felvállalni a politika nézeteit. Hát én a kultúrában dolgozóként úgy tapasztalom, hogy akkor nem tudod felvállalni a politikai nézeteidet ha nem a mainstream liberális irányt képviseled. Ha esetleg kormánypárti szavazó vagy, akkor pedig jobb ha mélyen hallgatsz...Alapvetően is azt gondolom a közvéleménykutatók azért nem látták pontosan mi fog történni, mert a kormánypárti szavazó nem meri felvállalni véleményét. Nem kommentál, nem írogat fb posztokat, ha munkahelyen megy a nagy közös utálkozás meg sajnálkozás inkább hallgat vagy kimegy a teremből. Ez még mindig jobb, mint a közutálat vagy a felesleges politika viták sorozata.
Biivisz
2022. május 02. 05:53
A 4-ből 3 biztosan nem magyar. (Az anyanyelvi tudás, meg az útlevél még nem tesz azzá.)
sheu
2022. május 02. 02:55
Ez még a telexesnél is gyengébb műsor volt. Néhány százan vannak ezek a hülyék, és egymást szórakoztatják.
Mukesz
2022. május 01. 23:06
Ez csak picsogás. Elfogyott a szójatej, a café lattéjához. Szörnyű
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!