A műsorvezető azt mondta, meglepődött a politikus kiállás mellett, de megköszönte azt. A szocialista politikus azt mondta: „meggyőződésem, hogy teljesen mindegy, hogy milyen színezetű, milyen beállítottságú, de hogyha szakemberek, újságírók, médiaformálók, közvéleményformálók összeülnek és valamit szerkesztenek, valamit kiadnak a kezükből, ahhoz adják a nevüket, és nem trollként írogatnak valahova, hanem arccal, névvel vállalják az itteni beszélgetésben a mondataikat, minden egyes, akár gazdasági, akár politikai, akár hatalmi játszma miatt, minden ilyen kollektívának, szerkesztőségnek az ellehetetlenülése, a megszűnése fájdalom szerintem egy sokszínű magyar politikai kultúrában.”
Hozzátette: bár „a tévében és Pesti Srácokon kapott sokat”, de „ezeket az ember mindig úgy olvassa és nézi, hogy tudomásul veszi, hogy a másik oldalon hogyan gondolkodnak vagy mit szeretnének róla állítani egy politikai játszmában.” Ujhelyi hangsúlyozta: a Pesti TV és a Pesti Srácok kollektívája korábban gyakran élcelődött azokon a nem kormánypárti szerkesztőségeken, amelyeket utolért a végzet az elmúlt 12 évben.