Reagáltak az oroszok a moszkvai merényletre: megtorlást helyeztek kilátásba
A Nyomozó Bizottság szóvivője elmondta, Moszkva terrortámadásként kezeli a robbantást.
Az MSZP-s politikus erről közösségi oldalán biztosította Kis Andreát.
„Dr. Kis Andrea, az MSZP és Nőtagozata kiáll melletted, köszönjük a munkádat a hódmezővásárhelyiekért! Továbbra is számítunk Rád!” – írta közösségi oldalán Gurmai Zita. A szöveg mellé pedig egy olyan képet osztott meg, amelyen a Márki-Zay által meghurcolt alpolgármesterrel és több szocialista párttársával látható.
Mint ismert, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere csütörtökön a soros közgyűlésen szerette volna eltávolítani MSZP-s alpolgármesterét, Kis Andreát. Mivel azonban ezt a szándékát nem tudta keresztülvinni a testületen, megvonta a politikusnő minden feladatkörét.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a szocialista politikus a javaslathoz csak annyit fűzött hozzá:
„Márki-Zay Péter másképp képzeli az önkormányzat működését, ezért nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni vele”.
Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) jelezte, a város vezetőinek „egymás közti leszámolásában” nem akarnak részt venni, ezért a Fidesz-KDNP képviselői kivonultak a napirend tárgyalásáról, a titkos szavazáson sem vettek részt. A minősített többségét igénylő indítványt a nyolc képviselő helyett csak hét támogatta, hárman nemmel szavaztak.
Az eset megmozgatta a helyieket is, többen a közösségi médiában fejezték ki értetlenségüket.
Nyitókép: Gurmai Zita Facebook-oldala