Tartósan félmillió forint feletti az átlagkereset hazánkban

2022. május 24. 22:30

Február után márciusban is 500.000 forint felett kerestek a magyarok – átlagosan.

2022. május 24. 22:30
null

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A 8,5 százalékos márciusi inflációval és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 17,3 százalékos emelkedésével számolva a reálkereset 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás),

valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá.

A rendszeres bruttó átlagkereset 459 700 forint volt, 15,5 százalékkal meghaladta a tavaly márciusit.

A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el, 15,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 273 700 forint volt, 16,5 százalékkal nőtt a tavaly márciusihoz viszonyítva.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. május 25. 21:06
Tök jó, hogy papíron ilyen sok, csak közben a pénz minden nappal kevesebbet ér.
MaBaker
2022. május 25. 09:28
Sajnos ez az adat inkább szól az inflációról, meg a forint romlásról, mint a gazdaság teljesítményéről. Amikor éves szinten töb 10 százalékkal kell emelni az emberek fizetését ahoz, hogy minden maradjon a régiben, ott valami mocskos nagy baj van. Szerintem érdemes felkészülni.
Dunhill67
2022. május 25. 09:00
a sok fikamaki melyik szót nem érti az "ÁTLAGkereset" szóban?...... valaki 100k keres valaki meg 1M-t....ezért átlag
benedek77
2022. május 25. 08:44
Hát persze:) Az usziban ahova járok 200ezret kap a recepciós, 12 órázik sokszor, és néha egyben 10 napot dolgozik, az úszómester 16 órázik, 230, és néha bent alszik mert nem éri el az utolsó vonatot. Megjegyzem családja van. Az ápoló, a tanár, a honvéd, és a rendőr se keres netto 350-et, de mondjuk a bolti eladók sem. Mindezt nyugati árak mellett, többszörös túlórával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!