Újabb kismama életét mentették meg az ECMO-kezeléssel Szegeden

2022. április 11. 16:58

A kismama a napokban elhagyhatta a kórházat.

2022. április 11. 16:58
null

A keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel (extracorporeal membrane oxygenatior) mentették meg egy újabb koronavírus okozta súlyos megbetegedésben szenvedő kismama életét a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.

70 napig kapott ECMO-kezelést a kismama

A közlemény szerint a szegedi édesanya koronavírusos volt, amikor a gyermeke még tavaly decemberében világra jött. Tünetei ezt követően súlyosbodtak. A páciens a Covid-intenzív osztályra került, állapota azonban a szakszerű és gondos kezelés ellenére folyamatosan romlott. A kismama ezért átkerült az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol hetven napig ECMO-kezelést kapott. Ezt követően pár hétig szükséges volt a lélegeztetése, majd a szakemberek hosszú napokig készültek arra, hogy fokozatosan felébresszék, a napokban pedig gyógyultan távozhatott otthonába.

Korábban már két másik kismama is koronavírus-fertőzés következtében súlyos állapotba került, esetükben is ECMO-kezelésre volt szükség, majd gyógyulásukat követően hazatérhettek gyermekeikhez és férjükhöz.

Felkészültek az SZTE szakemberei

Babik Barna, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője kiemelte, a műtüdővel kezelt kismamák mind a hárman közvetlenül azelőtt, hogy súlyos állapotba kerültek volna, életet adtak harmadik gyermeküknek.

Az esetek bizonyítják az SZTE több szakterületen dolgozó és együttműködő orvosainak és más szakembereinek felkészültségét, kardiotechnikusai gyakorlottságát, és ápolói rendkívül odaadó, szakszerű és példaértékű munkáját – hangsúlyozta a professzor.

(MTI)

Nyitóképen a gyógyult kismama. Fotó: Képernyőfotó

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2022. szeptember 17. 10:07
Szerintem az oltás okozta a gondot. Undorító, gyilkos oltás.
Akitlosz
2022. augusztus 01. 13:13
Őt legalább kezelik. Ha viszont 80 éves lett volna .... Akkor meg sem jelent volna a statisztikákban, hogy vírusfertőzéstől halt meg a kórházban.
Griffi
2022. április 22. 11:49
Isten éltesse - pont tegnap volt vele interjú a Bochkor reggeli műsorában.
csak szólok
2022. április 15. 19:54
Hála az orvosoknak és a működtető műszakiaknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!