Márki-Zay elemezte a kudarc okait: Jobbik, Gyurcsány, háború

2022. április 04. 18:54

Márki-Zay odaszúrt Jakab Péternek is: szerinte Jobbik-elnök közönségének nagy része DK-s szavazó.

2022. április 04. 18:54
null

Egy nappal a számára megsemmisítő eredményt hozó választások után a Partizánban értékelte április 3-a tanulságait Márki-Zay Péter. A politikus szerint két fő oka volt az ellenzék vereségének: Gyurcsány és a háború. Ehhez később hozzátette: a Jobbiknak nem sikerült hozni a 2018-as szavazóit az összefogásba, a négy évvel ezelőtti egymilliós tábor nagyjából harmadolódhatott a Mi Hazánk, a Fidesz és az ellenzék között – legalábbis Márki-Zay szerint.

Ha rajtam múlik, már csak erkölcsi felháborodásom okán is a korrupció lett volna a fő téma, de mi a lakhatási válságot helyeztük előtérbe” – mondta Márki-Zay, aki „jó programnak” nevezte az ellenzék által megalkotott dokumentumot.

Gulyás Márton kérdésére, hogy mi volt a hiba, Márki-Zay azt mondta, senki nem gondolta, hogy ez lesz az eredmény. Még az exit polluk is listás ellenzéki fölényt jelzett, szerinte „ezért szorongott Orbán Viktor aznap délelőtt”.

Szóba került a Jobbik is, amelynek elnöke, Jakab Péter leplezetlenül megpróbálta teljes mértékben Márki-Zay nyakába varrni a vereséget.

„Igazából a Jobbik volt az, aki elveszítette a szavazóit. A legjobb kutatásnál is jobb az, ha azt nézzük, hogy a Fidesz mit csinál: nyilvánvalóan a rengeteg Gyurcsány-üzenet a jobbikos szavazóknak szólt”– sorolta Márki-Zay, aki hozzátette: „a baloldalon sokkal sikeresebbek voltunk”. 

Márki-Zay elmondta: összefogás nélkül nem ment volna, abban nem lát kivetnivalót. Mikor Gulyás felvetette, hogy mindenhol, listán és az egyéni körzetekben is kevesebb szavazója volt az ellenzéknek, mint 2018-ban, Márki-Zay azzal felelt, hogy ezt célozta  Fidesz kampánya, amely arra irányult, hogy elbizonytalanítsa az ellenzékieket.

Márki-Zay odaszúrt Jakab Péternek is: szerinte Jobbik-elnök közönségének nagy része DK-s szavazó.

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2022. április 05. 17:19
Márky-Zay Péter kudarca Márky-Zay Péter.
Scaevola
2022. április 05. 10:30
"...sorolta Márki-Zay, aki hozzátette: „a baloldalon sokkal sikeresebbek voltunk”. MZP eddig azt hangoztatta, hogy ő jobboldali. Most akkor, hogy is van ez? Kibújt a szög a zsákból? De mindegy, hagyjuk is. Már érdektelen a dolog.
olajfa1
2022. április 04. 22:23
Ne is mond! "Gyurcsány"!!! MI MEGMONDTUK!.. Ja'... hogy Orbán is?... meg a Piroska is meg a Farkas is?... meg a farkatlan is?...
Mandinka
2022. április 04. 22:15
Nem kell spekulálni a bukás OKAIN sok volt a kokain https://www.origo.hu/itthon/20220404-a-baloldal-az-idojarast-hibaztatja.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!