Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Majdnem ugyanannyi képviselője lesz a Jobbikból kivált Toroczkaiéknak, mint a baloldali összefogásba betagolódott Jakab Péteréknek.

A Mi Hazánk Mozgalom Novotel-beli eredményváróján a párt parlamentbe jutása okozta örömmámor mellett a kárörvendés dominált – derül ki az Index cikkéből. Erre akkor került sor, amikor kiderült, hogy a Jobbik – amelyből gyakorlatilag kivált négy éve a Mi Hazánk – a baloldali összefogás részeként jóval kevesebb országgyűlési helyhez jutott, mint legutóbb 2018-ban.
Amikor a televízióban elhangzott, hogy a Jobbiknak csak 10 képviselője lesz az új országgyűlésben, a Mi Hazánknak pedig alig kevesebb (7), gúnykacaj harsant a teremben – olvasható az Index tudósításában.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás