„Nem gondolom, hogy aki fideszes, az ostoba” – Jámbor András a Mandinernek

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Jámbor András, a Párbeszéd-frakció parlamenti képviselője.

***

Nemrég átvette a mandátumát, amihez gratulálok. Milyen érzés?

Köszönöm. Nyilván az április 3-i országos eredmények fényében ez egy elég kettős érzés. Helyben az a munka, amit elvégeztünk, beérett: azokat az embereket tudom képviselni, akikkel együtt élek, ami tök jó dolog. De az országos kétharmados győzelem nem az, ami a lelkem szívét megdobbantja.

Olyan kerületben nyert, ami előtte hosszú ideig fideszes volt. Ügyesek voltak, vagy a Fidesz volt ügyetlen?

Szerintem a Fidesz semmiképpen nem volt ügyetlen, erős kampányt csinált itt, helyben is. Ennek a kerületben átalakulóban van a lakossága egy jó ideje, és igazából szerintem korábban is ellenzéki volt, csak az együttműködés nem volt meg ahhoz, hogy ez a sokféle szavazó össze tudjon érni. Jó kampányt csináltunk. Ebben a kerületben, ha elindulunk a Corvin-negyedtől, háromszáz méterre ott a Szigony lakótelep, onnan háromszáz méterre a Magdolna-negyed – három teljesen más élethelyzet, teljesen más társadalmi csoportokkal. Képesek voltunk olyan kampányt csinálni, ami hitelesen tudta azt mondani, hogy jó képviselő lesz belőle. Azt meg majd négy év múlva eldöntik a választók, hogy jó képviselő vagyok-e, vagy sem, addig még sok víz lefolyik a Dunán.

Mit rontott el a Fidesz?

Szerintem semmit.

„Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát és elhízott” – írta Csáki Judit a nyolcadik kerületi választókról. Mit gondol erről?

Egyrészt nincs Orbánnak népe. Orbán, ugyanúgy, mint én is, a magyar társadalom szolgája. Másrészt amikor négy évvel ezelőtt ugyanezeket a köröket lefutotta az ellenzéki véleménybuborék egy kis szelete, én akkor is azt mondtam, hogy ez butaság. Ez mindkét oldal részéről butaság. Én is sokat írtam arról, hogy mennyire fölösleges Orbán Viktor trottyos gatyáján és Orbán Ráhel pelenka-kidobásán rugózni. Ezek nem közügyek, azok nem erről szólnak.

De azért van egy olyan választói réteg, aminél ez jól rezonál.

Szerintem nincs ilyen. Ha lenne, akkor nem kétharmadot szerzett volna a Fidesz.

Járt a Partizán egyik adásában, ahol viszont elejtettegy olyan mondatot, hogy „akinek kisebb a fizetése, az nehezebben tájékozódik a politikában”.

Nem pontosan ezt mondtam szerintem.

Pont ezt mondta.

Biztos, hogy volt egy kontextusa. Ez alapvetően arról szól, hogy az, hogy valaki a politikával foglalkozzon és tájékozódjon, az időbe kerül. Ha valakinek kevesebb pénze van, sokkal többet dolgozik, az nehezebben fog tájékozódni. Én értelmiségi családba, abba születtem bele, hogy tudom, hol vannak a tájékozódás pontjai és forrásai. Valaki, aki nem ebbe születik bele, az nehezebben tájékozódik. De ha ezt akarod kihúzni,

Sőt, én iszonyatosan jókat beszélgettem itt fideszes választópolgárokkal. Kilencedik kerületi adatok alapján sikerült is néhányakat meggyőzni arról, hogy nem akarok katonákat küldeni Ukrajnába, megszüntetni a rezsicsökkentést, sem piroslámpás negyedet Ferencvárosban, vagy ilyen baromságokat. Én azt látom, hogy lehet jó vitákat folytatni, és pontosan látom, hogy ebben a körzetben voltak olyan választók, akik alacsonyabban iskolázottak vagy alacsonyabb a fizetésük, és ránk szavaztak.

Beszéljünk kicsit önről. Most újoncnak számít, de a politizálás nem idegen, régebben az LMP és az Együtt-PM kommunikációs stábjában is dolgozott. Ezek a tapasztalatok milyen hatással voltak arra, hogy most jelöltette magát?

Jó kérdés, de nem nagyon tudom a kettőt összekötni, vagy legalábbis nem gondolkodtam még rajta. De nem ezek a tapasztalatok indítottak el.

Akkor micsoda?

Az, hogy itt vagyunk 2022 Magyarországán, és az egészségügyben, az oktatásban borzasztó a helyzet. Az a konjunktúra, ami az elmúlt években jellemezte Magyarországot, kismértékben befolyásolta a magyar emberek jólétét. Ha megnézzük kelet-európai összehasonlításban, akkor a minimálbér nem Magyarországon emelkedett a legtöbbet, a nettó minimálbér főleg nem... A magyar gazdaság egy olyan struktúrába van beágyazva, ami nyugatra értékesíti az olcsó munkaerőt, erős tőkebevonzással dolgozik, és nem tud olyan tőkét termelni, amiből egy erős kis- és középvállalkozási szektor felállhatna.

2017-ben viszont azt nyilatkozta a 168 Órának, hogy ha kétharmaddal nyer a Fidesz, akkor abbahagyja.

Az újságírást.

De nem hagyta abba.

De, hát nem vagyok újságíró.

A Facebookon folytatta.

Azért a Facebook és az újságírás között van különbség. Egyébként pont az a mondat volt az, ami kicsit mást jelentett a kontextusában. Ez a mondat azt jelentette, hogy abban a kétharmadban annak a politikai újságírásnak, ami a Mércénél alapvetően véleményújságírás volt, és nyilvánvalóan egy értékrendi lapnak az újságírása, nem láttam azt, hogy olyan sok értelme lenne. Nem láttam azt, hogy azok az értékek, amiket én gondolok a világról, politizálás nélkül beépülnének a köztudatba.

Így viszont igen, hogy nekiállt politizálni?

Hát nyilván. Az, hogy ezek az értékek beépüljenek a köztudatba, ahhoz többséget kell nekik csinálni. Egy újságíró nem tud hatalmat szerezni, nem tud többséget csinálni.

A Mérce főszerkesztőjeként még „diploma nélküli szociáldemokrataként” hivatkozott magára, most „józsefvárosi családapa”. Jobban rezonál ez a választóknál?

(Nevet) Amikor be volt írva, akkor szerintem még nem volt gyerekem. Nem gondolkodtam még ezen, nem tudom, hogy valamelyik jobban rezonál-e.

Viszont diploma nélküli szociáldemokrataként el lehetett jutni a Városházára főpolgármester-helyettesi tanácsadóként. Ott mi volt a feladat pontosan?

Sok mindent csináltam. Egy városházi munkatárs nem egy szabad szellemi költő, akinek minden munkája végére odakerül a névjegye. Foglalkoztam például a covid-járvány alatt a szociális ágazatok segítésével, különböző stratégiák megalkotásában vettem részt, a fővárosi tesztelésben, az ellenanyag-vizsgálatban segédkeztem – elég hosszan tudnám sorolni. Ez nem egy olyan politikai tanácsadói munka, mint ami Az elnök embereiben van, hogy egy nagy asztalnál nagy stratégiákat gyárt az ember. Ez inkább egy középvezetői munka, ami arról szól, hogy hogyan lehet a politikai akaratot konkrét cselekedetekbe átfordítani. Szerintem ez egyébként kevésbé diploma kérdése, mint inkább vezetői tapasztalaté.

Több újságnak is adott mostanában interjút, amikben azt mondta, nem az a „beülős” képviselő, hanem a munka dandárján tünteti ki magát. Ezt hogyan kell elképzelni?

Én nem mondtam, hogy nem veszek részt a bizottsági munkában...

De azt nyilatkozta, hogy nem várja a bizottsági munkát.

Nyilván az eddigi politikai munkásságom is kevéssé szólt arról, hogy jól menő interjúkat adok, vagy ilyesmi.

Ez engem sokkal jobban energizál, mint a Parlament, ahol egyébként nem lehet olyan vitákat folytatni, mint négyszemközt. De visszatérve az eredeti kérdésre: a parlamenti munkában is vannak iszonyatosan fontos dolgok, és azon kívül is. A kérdés az, hogy ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

És mit szól azokhoz a politikustársaihoz, akik úgy döntöttek, bojkottálják a parlamenti munkát?

Szerintem ilyen nincsen. Olyan van, aki azt mondta, hogy ne vállaljunk bizottsági feladatokat. De olyat, hogy nem fog dolgozni a parlamentben, olyat senki nem mondott.

Az elmúlt ciklusokban azért voltak ilyen példák, például Hadházy Ákosé.

Hadházy sem mondta, hogy ne vegyük fel a mandátumot, csak, hogy a bizottsági munka lényegtelen. De nem akarok vitatkozni az állítással. Abban azért megállapodhatunk, hogy az elmúlt tizenkét évben a parlamenti munka nem a konszenzuskeresésről szólt a kormánypárt részéről, és nem is arról, hogy ha van egy ellenzéki javaslat, ami még ha jó is, akkor azt befogadják.

Az, hogy erre ki milyen stratégiát választ, az egy másik kérdés.

A Magyar Narancsnak azt mondta, szükség van pozícióbeli konzekvenciákra a választási eredmény után. Tóth Bertalan nemrég lemondott az MSZP éléről. Üdvözlendő hír?

Nem fogom megmondani, hogy kinek kell lemondania. Az lesz a jó hír, ha az MSZP és a többi párt is olyan politikát tud csinálni, ami azokat az értékeket és ügyeket, amiket mi képviselünk, többséghez tudják juttatni.

Azért ez egy elég szerteágazó politikai spektrum.

Igen.

Hogy tudnák ezeket az értékeket hitelesen képviselni?

Meg hát negyvennyolc százalékot kaptam ebben a kerületben, szerintem ez azt jelzi, hogy jól csinálom ezt.

Vagy azt, hogy nem ön volt a Fidesz jelöltje.

Nézőpont kérdése. Volt olyan nem fideszes jelölt, aki nem tudta megnyerni a választókerületet.

Egyébként miért a Párbeszéd frakciójába ül be?

Hát, kellett egyet választani, és értékrendben és személyes kapcsolatokban ez áll hozzám a legközelebb.

És ez demokratikus? Arra célzok, hogy ez egy olyan párt, aminek nem nagyon van támogatottsága és mérhető politikai teljesítménye sem – Karácsony Gergely főpolgármesterré választását és az azóta kifejtett tevékenységét leszámítva.

Azért a legmagasabb, közvetlenül választott politikai tisztség elnyerése az politikai teljesítmény. Másrészt az ellenzék öt új mandátumot szerzett, ebből kettőt a Párbeszéd hozott el. A két vidéki ellenzéki mandátum közül az egyiket a Párbeszéd szerezte meg. A párt megduplázta az egyéni mandátumai számát, és az utóbbi hónapokban, amikor önállóan mérték, akkor két-három százalékon állt. Nyilván a két-három százalék a Fidesz ötvenhárom százalékával nem összehasonlítható...

De az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöbbel sem nagyon.

De, azzal abszolút. Ha visszanézi az idősoros eredményeket, ’98 és 2010 között azok a pártok, amik két-három százalékon álltak – MDF, SZDSZ, LMP –, azok megugrották utána a parlamenti küszöböt.

Kérdés, a Párbeszéd esetében ez a párt egyéni teljesítményének köszönhető-e. A Párbeszéd mindig valamelyik másik párt szövetségeseként indult.

A két-háromszázalékos támogatottság azért kevéssé függ attól, hogy milyen párttal indul szövetségben a párt. Egy közvélemény-kutatáson valaki nem azért mondja be, hogy én Párbeszéd-szavazó vagyok, mert a Párbeszéd X, Y vagy Z párttal indul szövetségben. Úgy tűnik, hogy lett a pártnak egy önálló identitása, ami most már szavazókat tud bevonzani. Nyilván ez nem egy nagy párt, de a Fidesznek is csak párszázalékos támogatottsága volt ’90-ben a választás előtt, aztán a választási kampányban lett mérhető a támogatottsága. A politika nem pillanat, hanem hosszútávfutás.

Ezért kérdezem, demokratikus szempontból mennyire legitimálható beülni a Párbeszéd frakciójába.

Miért ne lenne az?

Mert ez egy kétszázalékos párt, aminek saját erőből nincs keresnivalója a parlamentben.

Magyarországon százhat egyéni választókerület van, amiből négyet nyertek a Párbeszéd képviselőjelöltjei.

Nyilván nem akkora, mint kétharmadot szerezni, de ne mondjuk már azt, hogy ez nem demokratikus! Másrészt: Ha egy tisztán listás választási rendszer lenne, és úgy kerülne be egy párt, hogy nincsen öt százaléka, az egy másik helyzet lenne. De abban, hogy 2018-ben az MSZP–Párbeszéd-szövetség megugrotta a parlamenti bejutási küszöböt, abban ne mondjuk, hogy nincs része a Párbeszédnek! Harmadrészt: a legitimációt szerintem nem kell ennyire politikai érdekektől vezérelve nézni, hogy kijelentjük, hogy én tudom, hogy mi legitim, miközben van egy választási rendszer, amiben ez a legitimáció megszületett. Az azért más tészta.

Lehet ennek a Párbeszédbe való beülésnek ahhoz köze, hogy párbeszédes vezetés alatt álló Városházán jutott egy jól fizető álláshoz?

(Nevet) Nem tudom, mit jelent a jól fizető állás.

Hatszázezer forintot keresni azért nem rossz.

Az nettó négyszáz. Nyilván nem rossz, átlagfizetés felett van, de ha ezt összehasonlítjuk egy MÁV-középvezetői állással, akkor azért ez nem egy hardcore jól fizető állás. De nem megkerülve a kérdést: én választottam a frakciót, nem a frakció választott engem.

Végszó gyanánt: mi az a három dolog, amiben az ellenzéknek jobban kell teljesítenie a következő ciklusban?

Jó kérdés. Szerintem stratégikusabban és strukturáltabban kellene folytatnunk a saját politikánkat.

és fel kellene ismernünk, hogy melyik társadalmi csoportokat milyen módszerrel tudunk megszólítani. Közösségeket kéne építenünk a média- és Facebook-politizálás helyett.

fotók: Mátrai Dávid