Jakab: Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét, hogy én ezt már ne akarjam tovább megtenni

2022. április 04. 21:00

Brutálisan nekiment az ATV-ben a Jobbik-elnök Márki-Zay Péternek. Elmondta: Márki-Zay Péter felelősségét senki nem kérdőjelezi meg a hat párt közül.

2022. április 04. 21:00
null

Márki-Zay Péter után Jakab Péter is  elment az ATV Egyenes Beszéd című műsorába, hogy értékelje a tegnapi választásokat. Azzal kezdte: a választások alatt sokszor beszélt Márki-Zay Péterrel, és nem rejtette véka alá, hogy vannak gondjai vele, például nem kellett volna mindig kétórás élő bejelentkezéseket csinálnia.

„Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét”

A Jobbik-elnök szerint amikor ő a kampány alatt járta az országot, neki nem a Fidesz tetteit kellett magyaráznia, hanem Márki-Zay szavait, mondatait. Jakab szerint Márki-Zay ellenzéki előnyből fél év alatt brutális hátrányt csinált. „Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét”, ebből neki most már elég volt – jelentette ki.

Ismert: a mai nap folyamán Márki-Zay is kritizálta Jakabot, szerinte igazából a Jobbik volt az, aki elveszítette a szavazóit. Odaszúrt Jakab Péternek akkor is, amikor azt mondta: szerinte Jobbik-elnök közönségének nagy része DK-s szavazó.

Jakab szerint a Jobbik szélsőséges kijelentéseivel szimpatizáló szavazói átpártoltak a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz.

Mi szavazókat hoztunk a bizonytalanok táborából. Egy évvel ezelőtt 250 ezer új jobbikos szavazatot tudtunk becsatornázni, Márki-Zay Péter elvesztette őket. Belerúgott a jobbikos szavazókba és a DK-s szavazókba az előválasztás után” – mondta Jakab, aki szerint a választó nem úgy működik, hogy ő ráparancsol, hogy szavazzanak az összefogásra. Márki-Zay Péternek a hat párt szavazótáborát kellett volna együtt tartania – vélte.

„Márki-Zay Péter felelősségét senki nem kérdőjelezi meg” a hat párt közül

Jakabot arról is megkérdezték,  hogy lemondana-e a Jobbik éléről, hiszen Vona Gábor 2018-ban lemondott, Jakab azt mondta, „2018-ban Vona Gábor csúnyán és gyáván levonult a csatatérről, és pártszakadás lett a vége”.

Az egységes ellenzék jövőjéről is beszélt Jakab. Hétfő délután találkozott a hat ellenzéki párt elnöke, és „hitet tettek”, hogy továbbra is összehangolják a politikájukat. Le fogják vonni a következtetéseket, de szerinte „Márki-Zay Péter felelősségét senki nem kérdőjelezi meg”. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt pedig azért felelős szerinte, mert „előnnyel vett át egy sereget, és hátránnyal adta át”. Ezután azt mondta a Jobbikról, hogy „stabilak vagyunk és egységesek”,

de a jelenlegi Jobbik-szavazók nem tudták megbocsátani Márki-Zay kijelentéseit.

A műsor azzal zárult, hogy Jakab leszögezte: szerinte nincs centrális erőtér: a Mi Hazánk a Fidesz szatelitpártja, és vele szemben létezik az egységes ellenzék – vélte.

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. április 08. 10:07
ilyen a szarkotró élete!
realterezia
2022. április 05. 14:20
Ne szólalj meg többet! Egy meztelen csigának is több a gerince, mint Neked. Szétverted a pártodat Te szerencsétlen krumpliszsák, odadobtad Fletónak uzsonnára. Legalább akkora a felelősséged a bukásotokban, mint Maki Zay-nak. Mi örülünk, hogy így történt. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Realista175
2022. április 05. 13:11
Tünés a politikából és a közéletből. Megélhetési tehetségtelen harmadrangú féreg ( patkány) aki nem is tudna hova menni, egyszerűen alkalmatlan mindenre. Dolgozni nem tud és nem akar, ez most 3-4 évet meg biztosít, hogy fröcsögjön sértegessen másokat. Ilyenkor egy tisztességes mód van, lemondani, eltűnni. Ehelyett magyarázkodik. Meg kell nézni , hogy az utolsó napokban miket mondott,vagy előtte. A választok, az emberek a tömeg ebből mindent másképp gondol. Tünés!
Realista175
2022. április 05. 13:11
Tünés a politikából és a közéletből. Megélhetési tehetségtelen harmadrangú féreg ( patkány) aki nem is tudna hova menni, egyszerűen alkalmatlan mindenre. Dolgozni nem tud és nem akar, ez most 3-4 évet meg biztosít, hogy fröcsögjön sértegessen másokat. Ilyenkor egy tisztességes mód van, lemondani, eltűnni. Ehelyett magyarázkodik. Meg kell nézni , hogy az utolsó napokban miket mondott,vagy előtte. A választok, az emberek a tömeg ebből mindent másképp gondol. Tünés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!