Ellenzéki polgármester árult el információkat Bajnaiék adathalász üzletéről

2022. április 01. 10:34

Pikó András józsefvárosi polgármesteré lehetett egyike annak a tizenkét polgármesteri kampánynak, amelyeket a DatAdat támogatott – számol be az Index.

2022. április 01. 10:34
null

Már 2019-ben is segítette a DatAdat az ellenzéket – ez derül ki abból az Index birtokába került hangfelvételből, amelyen Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere kifejtette, szeretné, ha Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám cége segítené a kampányát. Pikó 2019 májusában beszélt erről, amikor mint civil jelöltet elvitték bemutatni a Józsefvárosi MSZP taggyűlésére. A több mint kétórás beszélgetést egy helyi szocialista politikus rögzítette.

Pikó a következőket mondja: „A DK-tól nem tudom, hogy mit fogok kérni (...) csak hallom, hogy a DK mögött van egy olyan datamining cég, amelyet egykori titokminiszter, meg izé, hogy azt, amit Dobrev Klára mögött láttunk, ilyen social mediás, meg adatbányászatot, tehát, hogy olyan embereket is lehet, hogy el tudtak érni, akiket egyébként másként nem. Lehet, hogy csak annyit kell kérni tőlük, hogy figyeljetek, hadd dolgozzanak már kicsit erre a kampányra is.”

Kiderül, Pikóé lehetett egyike annak a tizenkét polgármesteri kampánynak, amelyeket az adathalász cég támogatott. Pikó András szavai azt is alátámasztják, hogy a DatAdat csapatánál a közösségi médiában összeszedett adatokat felhasználva profilozzák a választókat, hogy aztán az ellenzék oldalára állítsák őket.

Az Index úgy véli, a józsefvárosi ellenzéki polgármester szavai egybecsengenek azon információjukkal is, hogy – Bajnai Gordon döntése alapján – a DatAdat segítségével nyerhette meg Márki-Zay Péter az előválasztást. Pikó András ugyanis 2019 májusában még arról beszélt, hogy Dobrev Klára mögött látható a DatAdat csapatának munkája. A DK jelöltje simán meg is nyerte az előválasztás első fordulóját, majd nagy meglepetésre kikapott attól a Márki-Zay Pétertől, aki tőle közel 15 százalékkal lemaradva mindössze a harmadik helyen végzett az első fordulóban és csak a korábban Bajnai Gordon által támogatott Karácsony Gergely váratlan visszalépése révén vehette föl a versenyt a Demokratikus Koalíció jelöltjével – írja az Index.

(Nyitókép: Márki-Zay Péter Bajnai Gordonnal egy londoni egyeztetésen/Facebook)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. április 01. 15:22
Annyi biztos, hogy ezek a témák április 4-én ás utána is témák lesznek. Ha törvénysértés történt, akkor azokat ki kell vizsgálni, stb. Amúgy 2019-ben ne feledjük, hogy némileg növekedett a budapesti lakosok száma külföliekkel, akik ide jelentkezve szavazhattak, legalább tudjuk, hogy elvittek az urnákhot nagyjából mindenkit akit tudtak. Most viszont a kölföldiek nem tudnak szavazni (mert nem magyar állampolgárok), ráadásul a főváros sem muzsikált olyan jól, ahogy a lipsi kerületek sem, illetve itt van MZP és a háború. Ráadásul a körzetek sem azonosak. Szóval ha a fenti kategóriák mindegyike csak 1%-ot elvisz tőlük, már akkor is -4 -5% ponttal kevesebbjük van. Ez egy nyerhető meccs, ha mindenki elmegy és szavaz. 1+1 FIDESZ és +4 NEM. Nem kell semmi földöntúli, csak ennyi!
Jajdejónekünk
2022. április 01. 14:58
Mennyi ilyen felvétel lesz még? Te jó világ, micsoda ütemben esnek ki a csontvázak az ellenzéki gardróbokból! És ez vószínű csak a jéghegy csúcsa! Lehet, hogy tényleg érzik, ha nem nyernek most, mennek a levesbe. LEGYEN VÉGRE VALÓDI TÖRVÉNYES SZÁMONKÉRÉS A BALOLDALIAK DISZNÓSÁGAIBÓL! Kezdve végre a Gyurcsány (ördög) ügyvédjével. Rendet kell csinálni.
Hajnóczi Kristóf
2022. április 01. 13:15
Szóval: az egész előváladék izét a gordonkáék csinálták, bojlerestül, villamosostul, zajostul. Ahogy szokták, drágán, szarul és törvénytelenül. Eredmény? Kb. feleannyian vettek rajta részt, mint amire számítottak - és tadamm, kihozták győztesnek a porszívós őrültet. Csak nem gordonka mögött is az ember van, akit O.V.-nak hívnak?
Mandinka
2022. április 01. 12:29
Nein,nein, und nein, nix hálózat! Verstanden! Abtréten!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!