Czeglédy Csaba azzal vádolja Karácsonyt, hogy elárulta az ellenzéket, mert visszalépett Márki-Zay javára az előválasztáson

2022. április 11. 13:04

A DK-s politikus azt fájlalja, hogy nem derült ki, valójában melyik jelölt volt a legesélyesebb. Kifejtette továbbá, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester nem élt a lehetőséggel, pedig „momentuma volt abban a pár hétben” amikor nyert az előválasztáson.

2022. április 11. 13:04
null

„Karácsony Gergely elárulta az ellenzéki közösséget azzal, hogy visszalépett, így nem tudhatjuk, hogy végül ki nyerte volna meg a második fordulót, ha mind állva maradnak” – írja Czeglédy Csaba DK-s politikus a Facebook-oldalán a 2021 őszi ellenzéki előválasztás kapcsán.

Majd így folytatja: „Azonban ne hánytorgassuk már fel utólag Márki-Zay Péternek, hogy élt a lehetőséggel. Momentuma volt abban a pár hétben, nagy kár, hogy nem tudta tavasszal megismételni. Az a személyes teljesítménye volt, hogy előbb lenyomta Jakab Pétert, majd visszalépésre késztette Karácsonyt, majd legyőzte végül – sajnos – Dobrev Klárát. Érzékelhetően népszerűvé vált abban pár hétben, és tényleg főleg a fiatalok körében. Szombathelyen ott voltam a választási sátraknál, és legalább 20 fiatal kérdeztem meg a szavazásuk után, kit támogattak. Mind MZP-t mondták. Csillogó szemű, fiatal ellenzékiek voltak. Igen, osztálytársak beszélték meg egymás között, hogy élnek az előválasztás adta jogukkal, és tanítás után elmentek együtt szavazni, Márki-Zay Péterre.”

A DK szombathelyi jelöltje mar az előválasztás első fordulója után is bírálta Karácsonyt, amikor a főpolgármester még próbálkozott azzal, hogy visszalépésre bírja Márki-Zay Pétert. Megjegyezte Karácsony kapcsán, hogy „rendkívül nagy arccal” kampányolt, de „sofőr nélkül Szombathelyre sem találna el magától, vidéken csúfosan leszerepelt”

Nyitókép: Facebook

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jaja
2022. április 12. 18:42
Ez az! Csak nyírjátok egymást! Szépen sorban egymás után, mindenki mindenkit.
Kopaszpapa
2022. április 12. 17:36
Hogy mi van? A dk-s góré tolta háttérbe a Nyírtassi bohócot emberek! Úgy taktikázott, hogy az az igásbarom ifaplató hátú asszonya fog így nyerni! Van egy olyan érzésem itt már nem tudja a jobb kéz, hogy mit tesz a bal ...
Josephine Mutzenbacher
2022. április 12. 12:07
Kurva jól szórakozom, vicces nézni ahogy a hiénák őrjöngve tépik egymást apró cafatokra, és még csak egy héttel vagyunk túl a negyedik kétharmados zakón, mi lesz még itt pár hónap múlva, mikor elfogy a kintről jövő támogatás?
józan paraszti ész
2022. április 11. 20:59
Ízlelgessük: Czeglédy Csaba vádol. Nem hamis ez így? Helyesen: Czeglédy Csaba vádlott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!