Elveszítheti médiáját a Jobbik, az Alfahír szinte biztosan megszűnik

2022. április 24. 14:44

De veszélyben van a kutatóintézetük is.

2022. április 24. 14:44
null

Komoly leépítéssel kell számolni a Jobbik háza táján, a már csak tíz képviselőt adó párt ugyanis nemcsak szavazóinak és mandátumainak egyharmadát veszítette el, de állami támogatásának jelentős részétől is el kell búcsúznia. Vagyis az eddigi közel 1,3 milliárd forintos éves támogatásuk mintegy hétszázmillió forintra csökken – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet vasárnapi cikkében.

A népszerűségvesztés anyagi következményei nem pusztán kevesebb frakcióautó bérlését vagy kisebb létszámú személyi asszisztenciát jelent majd,

könnyen lehet, hogy a Jobbik által létrehozott és működtetett Alfahír és N1TV is áldozata lesz a Jakab Péter vezette párt április 3-i eredményének.

A portálnak több, a Jobbikot jól ismerő személy arról beszélt: a pártban szerettek nagy lábon élni, a vezetőség nehezen fog lemondani a megszokott életszínvonalról. A támogatás viszont jóval kevesebb lesz, így nem lenne meglepő, ha a munkaerő leépítésével próbálnának spórolni. Ez pedig szinte biztos, hogy eléri majd az Alfahírt és az N1TV-t. 

Az Iránytű Intézet is „lehúzhatja a rolót”

Azt, hogy a Jobbik saját tévéje mekkora költségvetésből dolgozik, nem tudni pontosan, de az emlékezetes, hogy a 2018-as választások után a Jobbiktól és az N1TV-től távozó Kisberk Szabolcs minimum gyanús pénzmozgásokról beszélt a Jobbikon és a párt médiáján belül.

A Magyar Nemzet forrása hozzátette, a legnagyobb veszélyben talán a Jobbik házi kutatóintézete, az Iránytű Intézet lehet, amely egyszer már „bekerült az elfekvőre” – idézték az informátort.

Emlékezetes, az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Jobbik 2017-ben tiltott támogatást fogadott el összesen 331 millió forint értékben, ezért a párt összesen 660 millió forintnyi büntetést kapott. A 2018-as választás után az Iránytű Intézet inaktív lett, sajtóhírek szerint meg is szűnt. Nem is volt érzékelhető mozgás a kutatócég honlapján, egészen a 2019-es EP-választásig, amikor Forrai Richárd cége ismét megbízást és pénzt kapott a Jobbiktól.

A kutatóintézet megszűnéséről tett említést Deák Dániel is a közösségi oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy tudja,

az Iránytű Intézet már nem fog több forrást kapni, és sorra bocsátják el a munkavállalókat,

illetve a Jobbik által finanszírozott sajtótermékek jövője is kérdéses. Például szinte biztos, hogy az alig olvasott Alfahír megszűnik – írta a Magyar Nemzet.

Nyitóképen Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kubota
2022. április 28. 19:54
Az a kutatóintézet vajh mit kutatott? Az árulás definícióját? :D
Reszelő Aladár
2022. április 26. 17:19
Az utolsó tanulmány címe: Hogyan veszítsünk el 700ezer szavazót pár év alatt. Ha mázlijuk van megfilmesítik és visszajön némi apró a Bigének.
útonjáró
2022. április 24. 19:48
"a pártban szerettek nagy lábon élni..." az nem lehet... de hát a peti parizert pirosarannyal...
Kanmacska
2022. április 24. 19:47
A Jobbik mélyrepülése akkor kezdődött, amikor Tunyacsáp elveszítette a hitét a Mozgalomban és nem publikált többé itt! :))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!