Ujhelyi átnevezné az MSZP-t, mivel szerinte „elhervadt a szegfű”

2022. április 24. 10:40

A baloldali EP-képviselő szerint az MSZP brandje megkopott.

2022. április 24. 10:40
null

„Mert őszintének kell lennünk: immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott” – idézi Ujhelyi Istvánt az atv.hu.

Szokásos heti nyílt levelében az EP-képviselő felidézi fiatalkorát, mikor belépett az MSZP-be. Ahogy írta:

„Elszánt hazafi és elkötelezett szociáldemokrata” volt. Majd hozzátette: „ma is tárcámban hordok egy '40-es évekbeli MSZDP-párttagkönyvet; egy számomra ismeretlen, veterán »szocdem« végakarata volt, hogy hozzám kerüljön. A könnyem is kicsordult, mikor átadták”.

„Nem jobban és erősebben kell küzdenünk az igazunkért, hanem egészen másképp”

Ujhelyi azzal folytatta:

„Vannak pillanatok az életben, amikor meg kell állni és őszintén számot vetni. Egyenes, ha kell fájdalmas őszinteséggel. A negyedik kétharmados Fidesz-győzelem egyértelművé tette mindannyiunk számára, hogy nem jobban és erősebben kell küzdenünk az igazunkért, hanem egészen másképp” – írja Ujhelyi.

Az MSZP szombati választmányi ülésén konkrét javaslatot nyújtott be, ami szerinte

Ahhoz, hogy a szociáldemokrata közösség „érdemben befolyásolni tudja a közéletet, teljesen új alapokon kell megkezdeniük az építkezést” 

– fejtette ki a politikus közösségi oldalán.

Az MSZP elhervadt szegfű

Ujhelyi István kijelentette: az MSZP „elhervadt a szegfű, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a kaspóval együtt kell kidobni: inkább új földet kell hozni, friss vízzel megöntözni és egy új virágot elültetni”.

„Legyen az új közösségünk neve »Esély«, amely kis, hálózatba kapcsolódó helyi közösségein keresztül nemcsak viszi, de hozza is az üzeneteket és a politikai elvárásokat”

– áll a levélben.

Konkrét ügyek és kézzel fogható vállalások kellenek

Mint Ujhelyi írja: olyan aktív közösségként látja a párt jövőjét, „amely konkrét ügyek és kézzel fogható vállalások mentén képviseli a választóit”.

„Azért kérünk egy esélyt, mert mindenkinek adni akarunk belőle” – zárja sorait.

Nyitókép: Ujhelyi István Facebook-oldala

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Davidov
2022. április 26. 01:32
mszp??? mszp tagok? név szerint? Na jó legyen. Hófehérke és a hét törpe, 4,5 fő. Akkor ez most egy törpepárt?
Magyarvagyoknemturista
2022. április 25. 15:06
Attól a hülyék még hülyék maradnak!
Nabakker
2022. április 25. 13:23
Hát már rég át kéne nevezni, pl MLH-ra. (Mindig Lopunk és Hazudunk)
csjanos
2022. április 25. 12:52
.....legyen...BUNKÓ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!