Halálos áldozata is van a hatalmas lakástűznek Budapesten

2022. április 17. 09:20

A budai Tulipán utcában egy kétszintes ház teljes terjedelmében égett.

2022. április 17. 09:20
null

Kigyulladt egy családi ház vasárnap hajnalban Budapesten, a II. kerületi Tulipán utcában, a tűznek egy halálos áldozata is van – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t. Mukics Dániel közleménye szerint a kétszáz négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett.

Tíz járművel negyvenkét tűzoltó vonult a helyszínre, de az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni,

illetve az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Utóbbiak közül az egyik felhasadt, ötöt pedig a tűzoltók kivittek, megelőzve, hogy felrobbanjanak.    

A házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből. A másik ember halálának pontos körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem által indított tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. Az épület lakhatatlanná vált,

a túlélőt rokonok fogadták be.

A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy évente átlagosan 7500 lakástűz üt ki Magyarországon, pedig a többségük – elsősorban füstérzékelővel – megelőzhető lenne.

(MTI)

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fregoli
2022. április 17. 12:23
Lehet, útban voltak a lakásmaffiának.
Tibi72
2022. április 17. 11:17
Részvétem az áldozat rokonságának. Reméljük nem történt bűncselekmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!