Schiffer vs. Puzsér az ellenzékváltásról és a bűnbakokról

Schiffer András:

Puzsér Róbert barátom kitűnő írásával 99 százalékban egyetértek. Egyetlen bökkenő van, így hangzik: „Hat romlott, hazug és semmirekellő párt túszul ejtette az ellenzéki politikát. Ha a balliberális értelmiség képes felépíteni ezekkel és az Orbán-rendszerrel szemben – nem szövetségben ezekkel és szemben az Orbán-rendszerrel, hanem mindkettővel szemben – egy új szervezetet valamennyire alkalmas állománnyal, akkor kihívhatja a Fideszt, előbb nem.”

Kedves Robi, mi lenne, ha előbb a „balliberális értelmiséget” felejtenénk el végre? Azokat, akik harmincx éve „tudják, merik, teszik”. Azokat, akik tizenkét éve tartják túszul az ellenzéki politikát. Azokat, akik az elmúlt négy évben úgy gondolták, hogy a „Free SZFE”, a „Fudan” és a folyamatos putyinozás lesz a nyerő kártya Orbánnal szemben. Azokat, akik úgy gondolják, előjoguk van megmondani, hogy mi a kultúra és a tudomány, kiből lehet színész és író, közgazdász és szociológus ebben az országban. Azokat, akik két diktatúrázás között simán elfogadják az állami támogatást – az ugyanis jár nekik. Azokat, akik az elmúlt két évben minden további nélkül ledobták magukról a liberális gúnyát, és amikor éppen nem az „illiberális fasiszta diktatúráról” írtak cikkeket külföldi lapokba, még több jogkorlátozást követeltek Orbántól. Azokat, akik szívesen konferenciázgatnak a baloldalról, de valahogy mindig csak elitcsoportok privilégiumai mellett sikerül kiállniuk. Azokat, akik 2019-ben tudományosan kimutatták, hogy az összefogás majd aktivizálja a párt nélküliek kritikus tömegét. Azokat, akik 2021-ben meggyőződéssel hirdették, hogy a „csalódott fideszesek” hozzák el a kormányváltást. Azokat, akik 2007-ben még Gyurcsány tb-privatizációs ámokfutása mellett petícióztak, majd 2021 őszén Gyurcsányban találták meg az ellenzéki siker egyetlen akadályát. Azokat, akiknek a rossz minőségű identitáspolitikai importjától, jóemberkedésétől milliók idegenkednek. Azokat, akik ezeket a milliókat – jó esetben is – megtévesztett agymosottnak látják. Azokat, akik számára Magyarország akkor sikeres, ha gondolkodás nélkül idomul külhatalmi elvárásokhoz. Azokat, akik az összefüggés-keresőket gond nélkül összeesküvéselmélet-hívőknek bélyegzik, a globális kapitalizmus piszkos játszmáinak leleplezését pedig féknyúznak. Azokat, akik mindig másokon kérik számon a teljesítményelvet.

Puzsér Róbert:

Kedves András!

Nincs nagy vita kettőnk között. A helyzetértékelésedben nagyrészt egyetértek, van ugyanakkor egy definícióeltérés köztünk: én balliberális értelmiségen nem pusztán azt az agresszív kemény magot értem, akik sajtómunkásokként meg pártközeli értelmiségiekként évtizedeken át üldöztek minden rendszerkritikus gondolatot, akik mindig gúnyt űztek abból, amivel nem értettek egyet, és akik ugyanolyan aljasul karaktergyilkolták le a nekik nem tetszőket, ahogy nersevik alakmásaik a túloldalon. Emlékszem, miként rekesztettek ki a baloldaliságból, mert kritizálni mertem a társadalmi nemekre vonatkozó teoretika meg az érvényében mindent felülmúló, egyetemes metoo totalitarizmusát. Emlékszem, miként gyaláztak téged, és tettek felelőssé egy olyan választási vereségért, amihez semmi közöd nem volt, emlékszem, hogy az Orbán-rendszer társutasának neveztek téged, miközben ők üzemeltettek a Fidesszel közösen parkolási maffiát, ők legitimálták és tették megkerülhetetlenné a baloldalon a nemzeti együttműködés tőkesúlyát, a harmadik köztársaságot szétverő Gyurcsány Ferencet.

Emlékszem, engem miként átkoztak ki, amiért volt pofám programot adni Budapestnek – ehhez nem volt jogom, hisz ők védelmezték a szabadságot, a jogállamot meg a demokráciát, melynek nevében attól sem riadtak vissza, hogy Orbán kesztyűbábjának hazudjanak.

Amikor Ungár Péter az én jelöltségemet meg a Sétáló Budapest programját támogatta, az bizonyíték volt arra, hogy a Fidesz ügynöke vagyok – három évvel később, amikor ugyanez az Ungár Gyurcsánnyal működik együtt, és nincs többé szó se zöld, se baloldali értékekről, csak egy szavazók nélküli pártnak a frakcióhoz juttatásáról, Schmidt Mária NER-úrnő fiacskája máris példás demokrata, aki az összefogás listáján bejutó helyet érdemel.

Nincs vita, András: ezt a magát progresszívnek hazudó, rossz képességű fanatikusokból, megélhetési antifasisztákból, kártékony és korrupt kisegzisztenciákból álló kemény magot én is megvetem, és éppúgy a probléma részének tartom, ahogy Gyurcsányt, az MSZP és a Párbeszéd részvételével működtetett budapesti parkolási maffiát, a karanténpánikban minden liberális értéket leköpő, hisztériakeltő médiaelitet és politikuscsürhét, vagy magát Ungár Pétert. Csakhogy a balliberális értelmiség ennél sokkal több. Te is a tagja vagy, én is a tagja vagyok, még Konok Péter is a tagja, bár ezt bizonyára visszautasítaná. A tagja rengeteg orvos, pedagógus, színművész, pszichológus és jogvédő. Ez az ország értelmiségének a fele – nem moshatod össze őket Juszt Lászlóval, Vágó Istvánnal, Vásárhelyi Máriával, Dull Szabolccsal meg Uj Péterrel. Nekik semmilyen felelősségük nincs az Orbán-rendszerben, nincsenek is jelen a politikai életben, de ők jelentik a megújulás esélyét, ők képezik a lehetőségét annak, hogy egy nap képesek legyünk ténylegesen szociáldemokrata, ténylegesen zöld és ténylegesen liberális szempontok mentén újraalkotni a baloldali politikát. Ők a remélhető rendszerváltás aranytartaléka.

András, az a tény, hogy ezek az emberek bevonódtak ebbe a kampányba, az a tény, hogy sokszor maguk is az összefogás pszichózisának eszközeivé váltak, nem lehet ok a megbélyegzésükre és a kirekesztésükre. Egyáltalán: 

A megbélyegzés és a kirekesztés nem lehet a mi eszközünk – ez a posztkommunisták és a nemzeti radikálisok eszköze: a Juszt Lászlóké és a Gajdics Ottóké, a Vágó Istvánoké és a Bayer Zsoltoké, a Vásárhelyi Máriáké és a Schmidt Máriáké, a Dull Szabolcsoké és a Rákay Philipeké, az Uj Pétereké és a Huth Gergelyeké.

Nem harcolhatsz a balliberális értelmiség ellen, mert ez olyanok önazonossága is, akiket tudom, hogy te sem tekintesz ellenségnek. Tévedés és tévedés, hiba és hiba, bűn és bűn között igenis van különbség. Az összefogás megbukott – most nyitottságra, nagyvonalúságra, korrektségre és mértékletességre van szükség.

Én is sok álmatlan éjszaka után döntöttem úgy, hogy nem hagyom cserben Márki-Zay Pétert, nem hátrálok ki mögüle, amikor mindenki cserben hagyja, mert a teljes elit a vesztében érdekelt. Emberi százezrek húzták fel a gumikesztyűt, amikor a szavazólapon Gyurcsány nevét látták, s adták le voksukat az összefogás listájára, és ez persze semmit nem változtat azon, hogy számos ellenzéki gondolat meg arc az Országgyűlésen belül és kívül valóban alkalmatlan rendszer-alternatíva gyanánt. Semmi kétség: a legtöbbet ezek közül egyszer és mindenkorra el kell felejteni – ez a következő évek feladata. A rendszer háztáji ellenzéke persze minden bukása után maradni akar, tagjai hiába érzik a csontvelejükben, hogy valójában a rendszer támaszai, valahogy többre tartják a hó végi utalásokat Orbán Viktortól, mint a konzekvens ellenzékiségüket – ezúttal is megtalálták a felelőst: Schiffer András, Botka László és Vona Gábor után Márki-Zay Pétert. Az ellenzékváltás nulladik lépése megkülönböztetni a bűnbakot a bűnöstől – enélkül egyetlen lépést sem tehetünk. Mi nem üzemeltethetünk olyan vérpadokat, amilyet a posztkommunista meg a nemzeti radikális kurzus. Ha nem vagyunk különbek náluk, arra sem lehet erkölcsi alapunk, hogy leváltsuk őket.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán/Kovács Tamás